Mérgező a már csírázó krumpli?
Sokan nincsenek tisztában a burgonya szavatossági idejével.
Sokan nincsenek tisztában a burgonya szavatossági idejével.
A céges vevőnek nem feltétlenül lesznek meg azok a bizonyításra vonatkozó kedvezményei, amelyek egy magánszemélynek igen.
Az elmúlt években szinte minden második üzlet elmarasztalható volt a kisebb-nagyobb jogsértések miatt.
Manapság a felkészülés egy a részét már online is intézhetjük, de nem érdemes mindent a netről rendelni.
Érvényes ebben a körben a három munkanapos csere, ilyenkor javítás helyett új terméket kap a fogyasztó.
Bevezetik az e-jótállási jegyet, valamint kiegészül a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre is.
Kedden sokaknak válhat valóra egy-egy álma, ha a rég áhított ajándékokkal lepik meg, ám ahogy a korábbi években, vélhetően azok sem lesznek kevesen, akiknek csalódást okoz, amit a karácsonyfa alatt találnak.
Az igazgató a gyakori szabálytalanságok közé sorolta a nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazását, továbbá a minőséghibák is rendszeresen előfordulnak.
Közeledik a nyár, sokan már most felkészülnek a kánikulára, amihez légkondicionáló berendezést szereltetnek be otthonukba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Háromnapos fesztivállal ünnepelte meg a Volkswagen a legelső Transporter jubileumát a Balaton-felvidéken.
A hétvége főeseménye vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen.
Hatalmas pusztítást okozott.
A lakáspiacon trendfordulóra lehet számítani és a következő hónapokban is erősödés várható.
És ím, itt van e kép.
Az argentin játékos csapata a nehézségek ellenére kiharcolta a tizenegyespárbajt a Ligák Kupájában.
Már a legprofibb balos propagandisták sem tudták nagy tömegnek fényképezni a kellemetlenül kevés embert.

A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.