Azt a dílert tartóztathatták le Szegeden, aki ByeAlex zenekarának adott el drogot
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le két férfit Szegeden.
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le két férfit Szegeden.

A borítást közösen lefosztották, és az így kinyert rézhuzalokat több részletben eladták.

A sértettek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják a gazdát.

Csak a bejárati ajtó helyreállítása százötvenezer forintba került.

A szegedi önkormányzati képviselő félmilliós kárt okozott a város közlekedését megbénító akcióval.

Hat néző sérült meg egy autóversenyen, a szakértői vélemények alapján a pálya műszaki ellenőre hibázott.

Rendőrök elől menekült, majd karambolozott egy lopott autóbusszal egy szegedi fiatal.

Nem mondta meg, honnan szerezte be a másolt bankókat az a szegedi nő, aki ellen pénzhamisítás miatt indult nyomozás.
A szegedi férfi naponta verte rokonait, akik sokáig félelmükben erről még panaszkodni sem mertek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajrá, magyarok! – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

„Fantasztikus volt találkozni veletek tegnap Győrben!” – írta a kormányfő.

A helyszínelést befejezték.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A demonstrálók a közelmúltban meggyilkolt Carlos Manzo, Uruapán polgármesterének emlékét is felemlegették, aki a drogkartellek elleni kemény fellépés szószólójának számított.

A brit miniszterelnök várhatóan telefonon egyeztet majd az amerikai elnökkel.

Hudhaifa Al-Mashhadani iszlamista hálózatokat bírált korábban.

A magyar válogatott még szünet előtt visszavette a vezetést az Írország elleni világbajnoki selejtezőn.

A győriek már a szünetben is magabiztos előnnyel vezettek.

Csupán három percet kellett várni arra, hogy a magyar válogatott megszerezze a vezetést Írország ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.