Összefogás Székelyföldért: újabb segélyszállítmány érkezik
Az Ökumenikus Segélyszervezet országos összefogást hirdetett.
Az Ökumenikus Segélyszervezet országos összefogást hirdetett.
A mi szabadságunk ma nem ágyútűzben dől el, hanem a nyelvi, kulturális és közösségi jogaink megőrzésében – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a székelyföldi Madéfalván.
Tudják, hogy mit jelent Nyárittyonban jeget aszalni? És azt, hogy mit jelent a herreg vagy a cinka?
Ha lehet sikeres „hummusbárláncolatot” működtetni, meg lehet azt csinálni padlizsánalapon is.
Színes programok várják az érdeklődőket.
Nem kell ahhoz lóbolondnak lenni (én az vagyok), hogy az ember beleszeressen a székely lóba.
Meddig és hogyan tűrjük az erdélyi magyarság sértegetését és elnyomását?
Hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok adnak ízelítőt a sokszínű csángó-magyar kultúrából a Millenárison szombaton.
Az étlap a Gado Times nevet viseli, megismerkedhetünk benne a kínált italokon és ételeken kívül a Gado-figurákkal is.
A háromszázhatvan oldalas kalendáriumban történelmi epizódok, kis színesek és népi hagyományok is megjelennek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogy mely telefonszámokról várható a Tisza Párt elnökének hívása.
Az elemző szerint Ursula von der Leyenék a saját háborújuknak tekintik az ukrán konfliktust, ezért ellehetetlenítenék Orbán Viktor béketörekvéseit.
Igazi családi élményt kínál a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Lázár János reagált a Tisza Párt elnökének nevetséges kijelentésére.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
Vitát kezdeményeznek az Európai Parlamentben.
Volodimir Zelenszkij nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter.
Danny Röhl egy El-meccsen debütálhat a Rangers kispadján.
A Davis-kupa nyolcas döntőjébe bejutott csapatok kapitányai nagy bejelentést tettek.
Komoly udvari karriert futott be, de életébe került a méregkeverés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.