Hozzá kell tenni, a másik román kormányzó párt, a Nemzeti Liberális Párt sem különb. A társaság egyik alelnöke például avval vádolta meg januárban Ciolacut, hogy titokban lepaktált Orbán Viktorral, s nemcsak a három székely megyének, de Szatmár megyének is autonómiát ígért. Nyilván erre riposztolt most Ciolacu, amikor saját románságteljesítményét villogtatva a székelyek sértegetésébe kezdett.

Megértem erdélyi magyar barátainkat, akik a lehangoló, gyalázkodó szövegeket hallva csak a vállukat rándítják, és teszik tovább a dolgukat, élik a mindennapjaikat. Békeidőben itt az anyaországban is eléldegéltünk a szovjet atomsilók árnyékában, aztán tűrtük a visszatérő komcsik arcátlanságát, később Gyurcsányék gyalázatos tobzódását. Nem lehet harci lázban leélni egy életet, s pillanatnyilag a megvadult világpolitika is stratégiai nyugalomra inti nemzetünket.

Az is igaz, hogy az egyezkedésekkel azért sokat lehet szelídíteni a nagyromán hevületen, s e téren az erdélyi magyar politikai erők rendre képesek kisebb-nagyobb sikereket elérni. A kompromisszumkész, kooperációra törekvő hozzáállás sok előnyt hozhat a határon túli magyar közösségeknek, például az elmúlt években a nettó nemzetáruló, bizniszpárti múltjából apránként kikupálódó RMDSZ is képes volt eredményeket felmutatni, miközben a karakán, de nem harsány magyar nemzetpolitika és a príma romániai külképviselet rendre számos engedményt tud kicsikarni. Például most először jut nagyobb összeg az erdélyi magyar műemlékek felújítására, a magyarlakta területek infrastrukturális fejlesztésére, a nemzeti oktatás megerősítésére s így tovább.
Mégis ott feszül a kérdés: meddig hátráljunk? Mekkorákat kell még nyelnünk, s közben ép marad-e a gerincünk?

Nem titkoltam soha, hogy e téren nem a libikókázó kolozsvári politikusokkal és a magukat román szalonokban kényeztető kiegyezőkkel, az RMDSZ ifjúsági szervezetében és az erdélyi MCC soraiban is megtalálható karrieristákkal értek egyet. 

A „nagy öregek” közül pedig a kérlelhetetlen, örök ikon Tőkés László, Temesvár hőse vagy éppen Szász Jenő, aki a magyar autonómiát Székelyudvarhelyen már jó előre, mindjárt a kommunista rezsim bukása után megvalósította.

Az elmúlt évtizedekben a hazai politikusok közül (a nemzeti újraegyesítés programját meghirdető Orbán Viktor mellett) Kövér László házelnök tette a legtöbbet azért, hogy az utódállamokban a viharos időkben is talpon tudjanak maradni a gerinces magyar politikusok, illetve hogy a teljes magyarság megértse: a „tanuljunk meg kicsik lenni” impotens posztbolsevik szellemiség nemcsak az elszakított nemzetrészeket, de az anyaországot is pusztulásba vinné. A példaképek sorában külön kiemelendő a fáradhatatlan Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, aki ezt a kormánypolitikát formába öntve azon munkálkodik, hogy az elérhető több-kevesebb anyaországi támogatás valódi értékeket teremtsen és az arra leginkább érdemes közösségekhez jusson el. Természetesen helyet érdemel a dobogón a cikkem elején idézett Németh Zsolt is, aki a sokszor egymás ellenében dolgozó külhoni magyar szereplők összebékítésében és a nemzeti minimum kikényszerítésében ért el és halmoz tovább elévülhetetlen érdemeket.

Németh Zsolt Budakeszin úgy folytatta beszédét: „35 évvel Temesvár után, a rendszerváltozás után így telnek a erdélyi magyarság hétköznapjai, ezekre a provokációkra kell megtalálni a kellő választ. És mi a jövő? A megfelelő válasz az az, ha megőrizzük a hidegvérünket és megerősítjük az egységünket az egész Kárpát-medencében és szerte a világon. Ha fölöltjük a székely ruhát, és büszkék vagyunk arra, hogy honnan jöttünk, hogy kik vagyunk! […] A stratégiai céljainkról nem mondhatunk le! Nem kötünk és nem fogadunk el elvtelen kompromisszumot, legyen szó bármely, a közéletben, az anyaországban vagy külhonban tevékenykedő, bármilyen tevékenységet végző emberről! Hiszen az autonómia jelenti mindenütt a kisebbségi külhoni közösségek megmaradását! Ehhez a magyar állam támogatása alaptörvényünkben is garantált módon adott!”

Remek szavak. 

Érdemes felidézni Kövér ­László szavait, amelyet a székelyek apostola, azaz Nyirő József író a román tiltás ellenére megszervezett 2012-es újratemetési ceremóniáján mondott el a házelnök: „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”

Ha tűrni és alkudozni kell is, ez a bátorság és büszkeség vezesse győzelemre székely testvéreinket és minden magyart, akit a sors a határon túlra szakított!

Borítókép: Résztvevők a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi rendezvényen 2024. március 10-én. A nagygyűlésen a Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadtak el, amelyet átadtak a Maros megyei prefektúra képviselőjének (Fotó: MTI/Kiss Gábor)