Német férfitól csalt ki nagy összeget egy magyar bűnbanda
Szerelmet ígért egy nő, és azt hazudta, hogy szervátültetésre kell a pénz.
Szerelmet ígért egy nő, és azt hazudta, hogy szervátültetésre kell a pénz.
Akár egy teljes évet vásárolhatnának maguknak bizonyos szerveik felajánlásával.
Idén júliusig 11 ezer szervátültetést végeztek Magyarországon.
Egy akut májelégtelenségben szenvedő betegen végezték el a tizenegyezredik hazai szervátültetést.
A szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de folyamatosan végezték a transzplantációs centrumok.
Az államtitkár kiemelte, ezzel együtt ezen a területen is keresik a továbblépés és a különféle együttműködések lehetőségét, hogy a magyar betegeknek még nagyobb esélyük legyen donorszervhez jutni.
Sokkal többen szorulnak új vesére, májra, szívre, mint amennyi legálisan felhasználható donorszerv van, és ez a feketepiac kialakulásához vezetett, ahol évente dollárszázmilliókban mérhető a forgalom.
A Tokiói Egyetem kutatóinak reményei szerint egy éven belül megkezdhetik azt a Japánban úttörőnek számító sejtkísérletet, amelynek keretében sertésekben fognak emberi hasnyálmirigyet növeszteni transzplantációs célokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában az új kormányrendelet.
Hamis vádakkal illették az egészségügyi államtitkárt, emiatt pereket helyezett kilátásba.
Az MCC Feszt keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Alapjogokért Központ és latin-amerikai partnerei az Európai Unió globális ideológiai nyomásgyakorlásáról és a nemzetközi konzervatív szövetségek fontosságáról beszéltek.
Országos szintű átfogó kivizsgálást indított az olasz belügyminisztérium olyan kiskorúak felderítésére, akik érdeklődést mutatnak terrorszervezetek iránt.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.