Fél éven belül indulhat újra a kiégett visegrádi szálloda + videó, galéria
Jelenleg is folyik a tűzvizsgálat az ügyben.
Jelenleg is folyik a tűzvizsgálat az ügyben.
A könnyű idők gyenge embereket teremnek, a gyenge emberek nehéz időket hoznak el.
A megújult felállásban már rögzítettek egy dalt és elkészült a zenekar új klipje is.
Tarsoly Csabáéknak 5458-rendbeli bűncselekmény és 77 milliárd forintos elkövetési érték miatt kell felelnie.
Egy élelmiszerboltban akar eladó lenni Bíró Ica.
Május közepétől újra előadásokkal várják a közönséget az Újszínházban. Az első előadás Wass Albert klasszikusa, A funtineli boszorkány lesz. Jegyek már kaphatók.
Ha hetek, hónapok teltek el sport nélkül, akkor fokozatosan kell szoktatni a testünket a terheléshez.
A tárcaíró már nagyon vágyott arra, hogy a barátaival találkozhasson.
Szijjártó Péter szerint a világgazdaságban nem elég csupán a járvány közvetlen hatásai ellen védekezni.
A német után a spanyol a második labdarúgó-bajnokság, amely komoly lépést tett a folytatás felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteriek mélyen a szebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Tombol a kettős mérce.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.