Balról érkezett hatalmas pofon Magyar Péternek
Nagy a baj, káosz van Budapesten.
Nagy a baj, káosz van Budapesten.
A törvényesen megválasztott igazgató visszalépett a feladattól.
Ungár Klára és Karácsony Gergely tanácsadója is a kerületi egészségügyi intézményt vezetné.
Hiába egyetlen érvényes pályázatot nyújtotta be, nem erősítették meg a pozícióját.
Ungár Klára szerint meg kell nevezni a fideszes vezérkar és a kormány meleg tagjait.
Déri Tibor momentumos polgármester választási kampányának alappillére volt az orvosi várólisták csökkentése Újpesten.
Kínzó kérdések ezek… figyelni is fogunk a fejleményekre.
Nyílt levélben kérték korábbi IV. kerületi városvezetők Déri Tibort, váltsa le Ungár Klárát.
Írtál, s mivel volt gyerekszobám, erre válaszolnom kell.
Az elmúlt években reggeltől estig urambátyámozó ellenzéki politikusok az önkormányzati választás óta szemrebbenés nélkül juttatják zsíros állásokba családtagjaikat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt politikusai az elmúlt időszakban sorra szavazták meg az Európai Parlamentben azokat az előterjesztéseket, amelyek támogatják a bevándorlást, büntetik a migrációt elutasító tagállamokat, így hazánkat is, illetve plusz forrásokat biztosítanak a szivárványos propaganda terjesztésének.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
Magyar Péter le akarta tiltani a Harcosok Órája mai vendégét.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
Magyar Péter le akarta tiltani a Harcosok Órája mai vendégét.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.