Embert gázolt a vonat az egyik fővonalon
Emiatt jelentős késések vannak az érintett vasútvonalon.
Emiatt jelentős késések vannak az érintett vasútvonalon.

Jön az árvíz, erre készül a MÁV–Volán-csoport.

Két gyerek is életét vesztette, amikor összeütközött két személyszállító vonat.

Szigorúan tilos felmászni a vonat tetejére – figyelmeztet a MÁV közleményében.

A jószágok vonatokkal ütköztek, veszélyeztették és akadályozták a vasúti és közúti forgalmat Zalában.

Legtöbbször a figyelmetlenség követel áldozatokat.

Az egyik vágányon éppen indulni készült a vonat.

Hamarosan a vasúti szerelvények közvetlenül Szevasztopolba érkeznek.

Ezt semmilyen körülmények között ne csinálja, ha kedves az élete.

A szerelvény egy autóval ütközött vasárnap délelőtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.