A logikát nélkülöző háború
Azt sem a logika diktálja, hogy néhány NATO-tagállam fegyvereket és önkénteseket küld ukrán oldalon a háborúba.
A kormány több intézkedéssel segíti az Ukrajnából érkező diákok oktatását.
A háború teljesen megváltoztatta az ukránok életét. Emberi sorsok, fájdalom, gyász uralkodik mindenhol.
Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításáról tárgyalt Johnson és Zelenszkij.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója bucsai látogatásának tapasztalatairól.
Ruszlan Koszigin belarusz vezérkari helyettes szerint a nyugati országok militarizációja fenyegetés Belaruszra nézve.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hitler részleges zsidóságáról szóló szavaiért kért elnézést az orosz államfő.
Németország körcsere révén segít Csehországnak pótolni azokat a katonai felszereléseket, amelyeket átad Ukrajnának.
Kijev visszafoglalná, Moszkva annektálná a meghódított területeket.
Oleh Nyikolenko külügyi szóvivő szerint Vlagyimir Putyin nem tesz különbséget nemzetiségek között.
– Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.
Teljesen felforgatták az ingatlanpiacot a Montenegróba érkező ukránok.
Aljakszandr Lukasenka szerint Ukrajna Belarusz megtámadására készült.
Brüsszel és Putyin egymást szankcionálja, nagy a verseny, hogy ki fagy meg előbb és ki hal éhen.
Az orosz védelmi minisztérium hadijelentése szerint jelentős sikereket értek el.
Budapestre több mint 400 menekült érkezett tegnap.
Rakétatámadásokról, lángokban álló épületekről, fegyveres összecsapásokról osztottak meg döbbenetes videókat a közösségi médiában.
A mariupoli acélművet lőtte az orosz haderő, majd humanitárius folyosókról tett bejelentést.
A menekülők az esetek többségében úti okmányokkal és magyarországi munkavállalással összefüggő kérdésekben kérnek segítséget.
A válogatott sértések már a hivatalos kommunikációba is beszivárogtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.