Nagyszabású hadműveletekben gyakorolják Európa megvédését
A hadgyakorlatoknak hivatalosan nincs közük az ukrajnai háborúhoz.
A hadgyakorlatoknak hivatalosan nincs közük az ukrajnai háborúhoz.
Vajon mi az amerikaiak közvetlen és közvetett szándéka azzal, hogy ilyen jelentős részt vállalnak az orosz támadás feltartóztatásában?
Szergej Lavrov szerint az, hogy valaki zsidó, még nem jelenti, hogy nem lehet náci.
Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek.
Óriási veszteségeket szenvedhetett el az orosz haderő Ukrajnában a háború kezdete óta.
Az élelmezési válságtól való félelem felülírja a környezet- és klímavédelmi törekvéseket.
A milliárdos spekuláns az Európai Bizottságot is behálózta.
Sikeresen megrongáltak egy BTR–82-t és feltételezhetően további szállítójárműveket is.
Megkezdte az ukrán fél is az Azovsztal acélmű területén rekedt civilek evakuálását.
Dupka György kárpátaljai történész szerint nagyon erős a túlélési ösztön a kárpátaljai magyarokban.
Amennyiben Putyin kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyvert vet be.
Horribilis haszonra tesznek szert a háború miatt a nyugati olajcégek, miközben elősegítik az orosz-ukrán konfliktus fenntartását.
Az ultranacionalista körök gyakorlatilag halállistát vezetnek a nekik nem tetsző személyekről.
A kormányfő azt szeretné, ha a svéd csatlakozásról – Finnországhoz hasonlóan – a parlamentben döntenének.
Németország állítólag aktívan sürgeti az EU hatodik szankciós csomagjának meghozatalát.
Az ukrajnai kikötők és tengeri útvonalak az orosz invázió miatt hozzáférhetetlenné váltak.
Nancy Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki a háború óta felkereste az országot.
Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverellátója.
Újabb döbbenetes felvételeket osztottak meg a háborús övezetből.
Lehet, hogy mégsem igaz a „magyar átok”, hogy mások háborújában kell a magyar vért ontani?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.