Úgy tűnik, az evolúciónk alakított minket úgy, hogy szükségünk van a mozgásra – derül ki az Origó.hu cikkéből.
Aktív időskor rendeltetett az ember számára
Aligha akad bárki, aki ne tudná, hogy a mozgás egészséges. Sokan álmukból felkeltve is fújják a leckét: így maradnak erősek az izmaink és az ízületeink, és az aktív élet sokféle betegséget is távol tart. De vajon hányan ismerik annak a történetét, hogy a fizikai aktivitás miért és hogyan épült bele az ember biológiájába?
A Harvard Egyetem (Boston, USA) evolúcióbiológusai és kutatóorvosai ráfutottak erre a témára (sokszor a szó szoros értelmében is), és publikáltak róla egy cikket a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban.
A munka evolúciós és orvosbiológiai bizonyítékokon keresztül mutatja be, hogy az emberek, akik sajátos törzsfejlődésük folytán évtizedekkel túlélik a reproduktív koruk lezárultát, egyben viszonylag aktív időskorra is rendeltettek. A kutatók rámutatnak arra, hogy
az időskori fizikai aktivitás az egészségromboló folyamatok felől az egészséges éveket kitoló mechanizmusok felé tereli az energiát.
Feltételezésük szerint az emberi faj kimondottan úgy evolvált, hogy egyedei idősebb korukban is fizikailag aktívak maradjanak, s ennek révén olyan élettani folyamatokba irányítsák az energiát, amelyek lassítják a testi állapot fokozatos romlását.
E folyamatok óvnak minket sok krónikus betegségtől, így a szív- és érrendszeri megbetegedésektől, a 2-es típusú diabétesztől, sőt, bizonyos fajta daganatoktól is.
Nem az a normális, ha időskorunkban hátra dőlünk
A nyugati társadalmakban az az elterjedt séma, hogy amint elér minket az öregedés, normális dolog lelassítanunk, hátradőlnünk és visszavonulnunk
– fejti ki Daniel E. Lieberman, a Harvard evolúcióbiológusa és a cikk vezető szerzője.
A mi üzenetünk ennek épp az ellenkezője: ahogy öregszünk, úgy válik még fontosabbá, hogy fizikailag aktívak maradjunk.
A kutatócsoport úgy véli, ők álltak elő elsőként annak részletes evolúciós alapú magyarázatával, miért növeli a betegségek kockázatát és rövidíti meg az életet az idős kori mozgásszegénység.
Az 57 éves Lieberman és a cikk egyik társszerzője, a 47 éves Aaron Baggish, aki a New England Patriots amerikaifutball-csapat kardiológusa, régóta lelkes futópartnerek, és tudományos elképzeléseiket gyakran a reggeli 10-15 kilométeres futásaik közben vitatják meg, úgyhogy nem csak prédikálják a vizet. A tanulmány emberszabású unokatestvéreinket veszi kiindulópontnak.
A szerzők kiemelik: a nagymajmok, akiknek a vadonban rendszerint csak 35-40 év az élettartamuk, és nőstényeik ritkán érik meg a menopauza lezárultát, a legtöbb embernél lényegesen kevésbé aktívak, ami arra utalhat, hogy az emberi evolúcióban a szelekciós erők nem pusztán a hosszabb élet, hanem a fokozott fizikai aktivitás irányába hatottak.
A távoli felmenőink alapvetően lusták lehettek
„Távoli őseink alapvetően puhányok voltak” – állítja Lieberman, akinek kétszer is volt alkalma hosszabban megfigyelni csimpánzokat a tanzániai vadonban, és meglepve konstatálta, idejük mekkora részét töltik „a fenekükön ülve, emésztéssel”. Ez különösen éles kontrasztban áll a ma is vadászó-gyűjtögető életmódú emberek életvitelével, akik naponta átlagosan 135 percet töltenek a mérsékelttől az intenzívig terjedő testmozgással.
