Jómagam a korábbi években éppen ezért javasoltam nem egyszer és nem kétszer, hogy június 19-e megérdemelné, hogy nemzeti ünnep, méghozzá munkaszüneti nappal egybekötött nemzeti ünnep legyen, s ne pusztán nemzeti emléknap, amelyből van bőven.
A javaslatomból nem lett semmi, holott szerintem a magyar nemzet számára a legnagyobb érték és legnagyobb kincs immáron több mint ezer éve a nemzeti szabadság, ez éltette a Rákóczi-forradalmat, ez lelkesítette Petőfit és Kossuthot, és ezért vívtak heroikus küzdelmet a pesti srácok 1956-ban. Mi ott és akkor sem csak egy másik rendszerért harcoltunk, hanem a függetlenségünkért. A forradalmi többség 1956-ban azt mondta: legyenek szabad választások, legyen demokrácia, s a nép döntse el azt, hogy merre induljunk tovább.
De lépjünk túl ezen, ugyanis nem ez a mondandóm lényege, hanem az, hogy mi is történt az 1989–1991-es rendszerváltás után Magyarországon.
A következő: minden csodálatos politikai átalakulás – többpártrendszer, jogállam, demokrácia, emberi és állampolgári jogok – ellenére tény, hogy gazdasági értelemben kellemetlen élmények érték a magyar embereket.
Másfél millióan vesztették el az állásukat, és sajnos a spontánnak gúnyolt privatizáció olyan jól sikerült, hogy stratégiai ágazatok kerültek külföldi, multinacionális cégek kezébe, a nemzeti vagyon elherdálására került sor. Ez történt a banki szférában is, Surányi György és társai tudnának erről sokat mesélni, de Boros Imre közgazdász, volt miniszter ezt nálam jobban és értőbben megírta többször is.
Ebből következett a pesti szlengben egy mondás, ami azután nagyon széles körökben elfogadott tétellé vált: Magyarországról kimentek a tankok, de bejöttek helyette a bankok.
