Szijjártó 360 milliárdos gigaberuházást jelentett be

360 milliárdos vasúti gigaberuházást jelentett be Szijjártó Péter, a Budapestet elkerülő tehervasúti körgyűrű megépítésével 4-5 napról egy napra csökken a hazai teherforgalom menetideje.

MNO
2013. 02. 27. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány a keddi ülésén két fontos döntést hozott, az egyikről már beszámolt Orbán Viktor miniszterelnök – mondta a kormányszóvivő. A magyar kormány a fejlesztéspolitika kulcsának tekinti, hogy olyan dolgokat hozzanak létre, amelyekből a jövő generációja is profitál. Ennek okán megépül a V0-s elkerülő vasútvonal, amelynek célja a gazdasági pozíció erősítése az áruszállítás által – jelentette be Giró-Szász András.

„Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a földrajzi elhelyezkedés, és ebből hasznot kell húzni” – erről már Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter beszélt a sajtótájékoztatón. „Azt kell elérni, hogy ha keletről árut akarunk szállítani nyugatra, evidens legyen: ezt Magyarországon át kell tenni” – mondta. Rámutatott: ma a vasúti hálózat jellegzetességéből fakadóan hazánk versenyképtelen.

A személyszállítás szempontjából egy Budapest-centrikus vasúti berendezkedés előnyös és logikus lehet, de ez már nem így van, ha a teherszállításról van szó. Ezt a politikus azzal magyarázta, hogy nappal az elővárosi forgalom sűrűsége miatt nem lehet ráengedni a teherfogalmat a vasúti hálózatra. „Ebből adódik, hogy ma egy tehervonat átlagsebessége három kilométer óránként (...), ha megkérdezünk egy vasutast, hogy tudna-e gyorsabban menni, az a válasza, hogy igen, de a vonatot nem hagyhatja el.”

Magyarországon jelenleg 4-5 napba telik elérni a keletiről a nyugati határt és fordítva. A kormány a V0-s vonal megépítésével ezt egy napra csökkenti, úgy, hogy a vasúti teherszállítás során összeköti a vonalakat – számolt be Szijjártó. Kiemelte: a vonalon, melyen kizárólag tehervonatok közlekedhetnek majd, 160 km/h-s sebesség érhető el.

A részletekről szólva Szijjártó elmondta, a Tatabányát Péccsel összekötő 1-es számú vasútvonalból indul ki majd a V0-s, két Duna-hídon áthaladva becsatlakozik Ceglédbercelnél a Debrecenbe vezető 100-as vonalba.

A Fidesz szerint munkahelyeket és versenyképességet hoz Közép-Magyarországnak a Tatabánya és Cegléd között megépülő tehervasút – erről Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő írt szerdai közleményében. A gazdasági bizottság közlekedési és infrastrukturális albizottságának fideszes elnöke szerint a megépülő tehervasút munkahelyeket és versenyképességet hoz Közép-Magyarországnak, valamint a beruházás felgyorsítja a Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyén keresztül történő teherszállítást. Mint írja, a közlekedésfejlesztésre fordított eddigi figyelemnek és energiának köszönhetően Magyarország jobban teljesít az ország földrajzi helyzetének kiaknázásában is. Emlékeztet arra, hogy az Új Széchenyi Tervből 300 milliárd forintot fordítanak vasúti pályafejlesztésekre. Már lezárult a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd-pályaszakasz felújítása, és megkezdődött a Budapest–Esztergom, Kelenföld–Székesfehérvár, a Gyoma–Békéscsaba és Szajol–Püspökladány szakaszok korszerűsítése is – közölte a fideszes képviselő.

A jelenleg 360 milliárd forintosra taksált beruházást a 2012. május elsején, a Kínai Fejlesztési Bankkal kötött hitelmegállapodásból kívánják finanszírozni. Kiemelte, hogy a szerződés jelenleg egymilliárd euróról szól, ami azonban felülről nyitott, tehát van lehetőség a kibővítésére. Hozzátette: vizsgálják, hogy uniós források bevonása lehetséges-e, és ha igen, akkor ennek köszönhetően mennyivel lehet olcsóbb a projekt.

Elmondása szerint a munkálatok 2014 tavaszán kezdődhetnek meg, addig pedig elkészülnének a tervezési munkálatok, valamint megkötnék az engedélyezési megállapodásokat. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor 2017-ben tudnák átadni a beruházást.

A külkapcsolatokért felelős államtitkár felhívta rá a figyelmet, hogy a beruházás nagyságából adódóan komoly lökést adhat a hazai építőiparnak. Hozzátette, hogy a megvalósulás után is több munkahelyet teremtene az érintett településeken. Kiemelte: két Duna-híd is épülne Csepelnél.

Megemlítette, hogy több évtizedes adósságot törlesztenek, hiszen legutoljára zöldmezős közforgalmú vasútvonal 1948-ban épült, ami az Úttörővasút volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.