Új beruházásokról és munkahelyekről szólhat a jövő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a ZF Lenksysteme Hungária Kft.

NT
2013. 05. 23. 19:08

A 2003 óta Egerben működő társaság anyacégének tulajdonosa a világ egyik legnagyobb hajtástechnológiai konszernje, a ZF Friedrichshafen AG, illetve a Robert Bosch GmbH. A ZF Lenksysteme GmbH. három kontinens nyolc országában összesen 16 telephelyet működtet. A ZF Lenksysteme Hungária Kft. éves árbevétele 2012-ben meghaladta a 207 millió eurót – közölte Szontagh László, a társaság pénzügyi vezetője az MTI-vel.

Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak – mondta korábban Orbán Viktor miniszterelnök. Több autógyár is komoly beruházással hívta fel magára a figyelmet az elmúlt években: a Mercedes–Benz mellett az Opel jelentett be egy nagyobb beruházást Szentgotthárdon. 2011 végén indult az Audi győri logisztikai parkjának építése. Az Audi a győri üzemét is bővíti, 2012 júliusában tették le az új egység alapkövét. Az új üzem jelentős kapacitásbővítést hordoz magában: évente akár 125 ezer gépjármű is készülhet Győrben.

A tervek szerint 40 nagybefektetővel köt megállapodást a kabinet, ebből már közel kéttucatnyit aláírtak. A kormány legutóbb a Sanofival és a Tevával, előtte többek között a Legóval, az Audival, a Huawei Technologies Hungary Kft.-vel, a Dalkia Energia Zrt.-vel, a Continental AG-val, a Jabil Circuit Magyarország Kft.-vel, a National Instruments Magyarországgal, a Coca-Colával, a Richter Gedeon Nyrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, a Hankook Tire Kft.-vel, a Microsoft Magyarország Kft.-vel, a GE Hungary Kft.-vel, a Stadler Trains Magyarország Vasúti Szolgáltató Kft.-vel, a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel, az IBM Magyarország Kft.-vel, a Tata Consultancy Services magyarországi fióktelepével, a Nokia Siemens Networksszel és a Waberer’s International Zrt.-vel kötött stratégiai együttműködési megállapodást.

Magyarországnak erősen és mélyen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, a német Knorr-Bremse magyarországi haszonjármű-üzletága új gyártó- és fejlesztési bázisának alapkőletételén.

 

Közel 160 milliárd forint munkahelyteremtési támogatást adtak a magyar kabinetek 2004 óta egyedi kormánydöntésekkel zömében külföldi cégeknek, amelyek révén közel 36 ezer munkahely jött létre – ismertette korábban a Világgazdaság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.