A kérdés az, hogy a versenytársakhoz képest hol tud lenni az atomerőmű által előállított villamos energia. A nemzetközi számítások azt mutatják, hogy a szénből és a gázból előállított energiánál az atomerőmű valamivel olcsóbban tud energiát előállítani – részletezte az igazgató. Hozzátette: nem mellékes az sem, hogy a nemzetközi közösség szándéka a szén-dioxid kibocsátás visszaszorítása, akár adók segítségével is, ezzel az atomenergia és a megújuló energia versenyelőnybe kerülhet. A következő évtizedek villamosenergia-termelésében ezek fejlesztése fog dominálni a piacon.
A magyar lakosság több mint háromnegyede egyetért a paksi atomerőmű működésével.
A visegrádi országok, vagyis a V4-ek – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – támogatják a nukleárisenergia-felhasználást – közölte Orbán Viktor.
Aszódi szerint árstabilitás szempontjából is előnyös az atomerőmű, ugyanis stabilan nagy mennyiségű villamos energiát tud előállítani. Óriási jelentősége van annak is, hogy ez az energia a sajátunk, nem függünk általa más országoktól. Ma a villamos energia több mint 25 százaléka importból származik Magyarországon, és inkább szén alapú erőművekből. A vezetékes energiahordozó-import hátránya, hogy a vezetéket le lehet kapcsolni, ez egy zsarolási potenciál. Villamosenergia-exportra nem előnyös hosszú távon beállni, érdemes itthon termelni és ebben nagy szerepe lehet az atomenergiának – tette hozzá.
Négy nyomottvizes blokk üzemel Pakson, ez eléggé elterjedt, kiforrott technológia – mondta Trampus Péter gépészmérnök, az MTA doktora a Lánchíd Rádióban. A blokkoknak van egy műszakilag érvényes üzemideje, de a blokkokat különböző hatások érik, ezt folyamatosan monitorozni kell, és ezek csökkenthetik ezt az üzemidőt. Azonban üzemidő-hosszabbítás is lehetséges hatósági engedéllyel, nagyon szigorú szempontok alapján.Több száz blokknál a világban ez már így történt, vagy éppen tervezik, ez nem újdonság – közölte a szakértő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!