Volt jegybankelnök: Már régen ezt kellett volna csinálni

Már 2009-ben el kellett volna indítani a növekedési programot Járai Zsigmond szerint.

VZ
2013. 12. 18. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Heti Válaszban csütörtökön megjelenő interjúban Járai Zsigmond úgy fogalmaz, hogy a központi bank mostani vezetése olyan dolgokat is meglépett, amelyeket már az előzőnek is meg kellett volna tennie.

Szinte minden olyan országban indítottak növekedési hitelprogramot, ahol nehéz helyzetbe került a gazdaság – említette meg. „Tulajdonképpen 2009 óta erre kellett volna fókuszálnia az MNB-nek, és nem kizárólag az infláció elleni küzdelemre. Mivel recesszióban általában nincs túlkereslet, nem az infláció elszabadulása a fő veszély” – fogalmazott a volt MNB-elnök. Véleménye szerint már a jegybank előző vezetőinek is sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetniük a növekedés támogatására és a pénzügyi korlátok oldására.

„Úgy vélem, Matolcsy György és a monetáris tanács helyesen döntött az irányváltás mellett. Ugyanez mondható el a kamatcsökkentési periódusról is” – jelentette ki, hozzátéve: talán sokkal hamarabb lehetett és kellett volna váltani.

Járai elmondta: mára Magyarország az előző kormányok gazdaságpolitikája miatt körülbelül 25 százalékkal lemaradt a közép-európai országok 2004 óta nyújtott átlagos gazdasági teljesítménye mögött. „Ezen javíthatott volna valamelyest, ha a növekedésorientált program hamarabb kezdődik el” – mondta.

Mint kifejtette, az Orbán-kormány már az első évben helyesen ismerte fel, hogy a gazdasági válságból csak a költségvetés konszolidációjával és az adósságállomány csökkentésével lehet kilábalni. „Sikerült bravúrosan lavíroznia: az egymásra épülő lépésekből mindig csak annyit tett meg, amennyire éppen szükség volt, s amennyit még éppen megtehetett. Ezt a programot az IMF-fel együttműködve tényleg nem lehetett volna végrehajtani.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.