Még többet ér majd az idén a fizetésünk

A becslések szerint tavaly körülbelül három és fél százalékkal növekedett a fizetések értéke.

Csécsi László
2014. 01. 18. 4:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkedtek a reálbérek tavaly, és várhatóan az idén is nőnek majd – vélik a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők. Bár az év egészére vonatkozó pontos adatok még nem láttak napvilágot, szakértők szerint az alacsony, 1,7 százalékos éves infláció ismeretében kijelenthető, hogy a fizetések többet értek 2013 végén, mint az esztendő első hónapjában. A statisztikai hivatal legfrissebb, októberi adatai szerint az első és a tizedik hónap között 5,2 százalékkal nőttek a nettó bérek, ami jócskán meghaladja a pénzromlás ütemét. Míg 2012 októberében az átlagos havi nettó bér 140 500 forint volt, addig egy évvel később már meghaladta a 150 500 forintot.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a tavalyi év egészére 3,5, az idei évre pedig 2,5 százalékos reálbér-növekedést vár. Mint lapunknak elmondta, 2013 utolsó hónapjaiban nőttek a bérek. Vagyis az októberi 5,2 százalékos emelkedésnél nagyobb adattal, körülbelül 5,4 százalékos éves nettó bérnövekedéssel lehet számolni, miközben az infláció csupán 1,7 százalék volt. A tavalyi év utolsó hónapjainak adatait Suppan Gergely szerint az ronthatja le kissé, hogy a közmunkaprogramban részt vevők bére alacsonyabb az országos átlagnál.

Idén már nem emelkednek olyan nagymértékben a reálbérek, mint tavaly – tette hozzá a szakértő. Bár azt is megjegyezte, hogy még a versenyszférában dolgozók bruttó keresetében is három és fél–négy százalékos emelkedésre lehet számítani, összességében pedig négy százalékkal nőhetnek a bérek 2014-ben. Az infláció a várakozások szerint valahol másfél százalék körül alakulhat az idén. Tehát a reálbérek körülbelül két és fél százalékkal emelkedhetnek.

A Renaissance Capital elemzője a gazdasági növekedés gyorsulására számít Magyarországon, Charles Robertson szerint a GDP az idei 2,5 százalékot követően jövőre 4 százalékkal bővülhet – írja a Forbes hírportál.

 

Kedvező adatokat közölt január 10-én az Eurostat: Magyarország az Európai Unió országai közül a negyedik helyen végzett a gazdasági növekedést tekintve.

 

Javulnak a gazdasági kilátások az OECD havi rendszerességgel számolt CLI (Composite Leading Indicators) konjunktúramutatója szerint.

 

 

A teljes cikket a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.