A külkereskedelmi áruforgalom rekordot döntött, a kivitel értéke továbbra is meghaladta a behozatalét, így 2013-ban a külkereskedelmi egyenleg rekordnagyságú, 7,3 milliárd eurós többletet ért el, főként az ipar, és ezen belül is a járműgyártás kiemelkedő teljesítményének köszönhetően – jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés fenntarthatóbb lett, mivel fokozatos gyorsulása mellett az ország külső egyensúlya az elmúlt negyedévekben javult. Mindemellett az államháztartás hiánya a GDP-hez mérten jóval 3 százalék alatt maradt 2013-ban és az idén is 3 százalék alatt lesz – emelte ki.
Varga megemlítette a munkaerőpiaci mutatók javulását is, emlékeztetett rá, hogy több mint 4 millió a foglalkoztatottak száma, 1992 óta ez a legmagasabb regisztrált érték, és a versenyszférában tavaly 30 ezer új munkahely jött létre. A kilátások, a trendek kedvezőek a következő negyedévekre is, amit a külső konjunktúra várható élénkülése mellett az üzleti és fogyasztói várakozások, rendelésállományi adatok is alátámasztanak, az export továbbra is jól teljesít – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Kérdésekre válaszolva elmondta: az infláció a kormány várakozásai szerint idén éves szinten 2,4 százalék lesz, továbbra is alacsony marad, de „nem kell tartanunk a deflációs veszélytől”.
Biztatónak és reménykeltőnek nevezte a pénteken közzétett növekedési és inflációs adatokat a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: a magyar gazdaság folyamatosan emelkedő pályára állt. Hoppál Péter emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésére, amely szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,7 százalékkal emelkedett 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, idén januárban pedig az egy évvel korábbival megegyező szinten állt a fogyasztóiár-színvonal.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!