Nem titok, a rákos ismeretterjesztő, illetve annak látszó cikkekkel komoly példány- és kattintásszámot lehet generálni a sajtóban, de ennél sokkal mélyebb következményei is vannak az ilyen írásoknak: hatásukra is gyökeresen változnak a fogyasztási szokások, olyanok terjednek el en bloc a sertésről, hogy koleszterinszintje miatt borzasztó káros étel. Arról ilyenkor valahogy kevesebb szó van, hogy a sertéskarajban nincs annyi koleszterin, mint a marha bármely részében, de még a csirke combjánál is kevésbé káros. Ahogy csökkent a sertéshúsfogyasztás, a híreket alátámasztandó, a fogyasztással elvileg összefüggő rákos megbetegedéseknek is csökkenniük kellett volna, ám ezen a fronton mintha ellentétesen haladnának a görbék.
Tőlünk nyugatra egyébként kisebb az élelmiszer-fogyasztásra fogható daganatos betegségek száma, noha több disznóhús fogy el egy tányérból. Ezzel összefüggésben van-e vagy sem, de egy osztrákról elképzelhetetlen volna, hogy ne nemzettársa hústermékét tegye a köret mellé vagy a zsemlébe – náluk, úgy látszik, a nemzettudatnak ilyen mélységei is vannak, illetve az ő szabályozóik nagyobb múltra tekintenek vissza, mint a mi Nébihünk (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal).
Hogy miben bízhatunk? Horváth István szerint „világpiacilag jó időszakban vagyunk”, fejlődnek a keleti piacok – a kínai felvevők egyre többen vannak –, az európai konkurensek (Hollandia, Dánia) pedig az export csökkentésére készülnek. Itthon ráadásul látótávolságban van a Mohács melletti vágóhíd létesítése, amely felnyithatja a sorompót a hazai sertés és a most nettó áron importáló hipermarketek, valamint az őket ellátni próbáló húsfeldolgozók között.
A kisüzemek esélye az értékesítési integráció lesz a Hússzövetség szerint, sokan ugyanis önállóan nem látják végigvihetőnek a szigorú szabványokhoz igazodást.
