Még a disznókat is elhanyagolta a piros-kék garnitúra, de egészében a rendszerváltozás óta eltelt húsz év tétlensége és káosza eredményezte a helyzetet, hogy 2012-re a kritikus hárommillió alá csökkent a magyarországi sertésállomány. A második Orbán-kormány derekán aztán döntés született arról, hogy a kritikus szám kétszeresére kell növelni a hazai disznók számát, de korántsem valamiféle tervgazdálkodási célból.
A magas húsáfa és az ebből is következő versenyképtelen ár miatt a hazai fogyasztói igényeket a piac elkezdte importsertésből fedezni, például Szlovákiából nettósított áron jött az élő- és a félsertés. Közben exportpiacaink is szűkültek, a hazai húsfeldolgozói szegmens pedig a 2010-es évek elejére gyakorlatilag összeomlott, csak az új kabinet és az önkormányzatok azonnali koherens segítsége rántotta vissza a csőd széléről néhány nagy nevű és múltú húscégünket s így – mint az a Hússzövetség keddi évértékelő reggelijén elhangzott – az „élelmiszer-önrendelkezés” lehetőségét.
Ami még a dagonyában tartotta a honi sertésviszonyokat, az nem más volt, mint a fogyasztók riogatása: disznóhúst enni egészségtelen, magas a koleszterinszintje. De ne vágjunk a dolgok elébe: erről is szólt a húsos délelőtt a Benczúr Hotel Budapest Termében.
Kezdjük talán ott, hogy a hazai sertésállomány pontos száma megmondhatatlan, a 3 millió alá csökkenés azt jelenti, hogy 2,8-3,1 millió között röfögnek itthon regisztrált keretek között. Miért nincs adat? 2010-ig 25 százalékos forgalmi adó terhelte a sertéskereskedelmet, ezért bizonyos mennyiség (10-40 százalék) „inkognitóban” élt – és halt – Magyarországon. A kétszázalékos áfaemelés után már tarthatatlanná vált a helyzet, ezért a kormányzat drasztikus áfacsökkentésnek durálta neki magát, az 5 százalékos adó pedig végre beindította a fehéredési folyamatot. A döntés a 2012. augusztusi kormányhatározat része volt, ez tekinthető a sertésprogram alfájának.
Horváth István, a sertésprogramért felelős kormánybiztos a projekt 2013-as évének „értékelőjén” számot adott arról, hogy húsz év alatt harmadára esett vissza a hazai állomány, a fogyasztás pedig felére, az összeomlás megakadályozásához viszont nem volt elég a kormányzati beavatkozás a feldolgozók megmentésébe; „kimeneti” oldalon a fogyasztói bizalmat is elkezdték helyreállítani. És itt most meg kell állnunk egy szóra.
Nem titok, a rákos ismeretterjesztő, illetve annak látszó cikkekkel komoly példány- és kattintásszámot lehet generálni a sajtóban, de ennél sokkal mélyebb következményei is vannak az ilyen írásoknak: hatásukra is gyökeresen változnak a fogyasztási szokások, olyanok terjednek el en bloc a sertésről, hogy koleszterinszintje miatt borzasztó káros étel. Arról ilyenkor valahogy kevesebb szó van, hogy a sertéskarajban nincs annyi koleszterin, mint a marha bármely részében, de még a csirke combjánál is kevésbé káros. Ahogy csökkent a sertéshúsfogyasztás, a híreket alátámasztandó, a fogyasztással elvileg összefüggő rákos megbetegedéseknek is csökkenniük kellett volna, ám ezen a fronton mintha ellentétesen haladnának a görbék.
Tőlünk nyugatra egyébként kisebb az élelmiszer-fogyasztásra fogható daganatos betegségek száma, noha több disznóhús fogy el egy tányérból. Ezzel összefüggésben van-e vagy sem, de egy osztrákról elképzelhetetlen volna, hogy ne nemzettársa hústermékét tegye a köret mellé vagy a zsemlébe – náluk, úgy látszik, a nemzettudatnak ilyen mélységei is vannak, illetve az ő szabályozóik nagyobb múltra tekintenek vissza, mint a mi Nébihünk (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal).
Hogy miben bízhatunk? Horváth István szerint „világpiacilag jó időszakban vagyunk”, fejlődnek a keleti piacok – a kínai felvevők egyre többen vannak –, az európai konkurensek (Hollandia, Dánia) pedig az export csökkentésére készülnek. Itthon ráadásul látótávolságban van a Mohács melletti vágóhíd létesítése, amely felnyithatja a sorompót a hazai sertés és a most nettó áron importáló hipermarketek, valamint az őket ellátni próbáló húsfeldolgozók között.
A kisüzemek esélye az értékesítési integráció lesz a Hússzövetség szerint, sokan ugyanis önállóan nem látják végigvihetőnek a szigorú szabványokhoz igazodást.
