Minden rekordot megdöntött a beruházások bővülése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az első negyedévben 22,6 százalékkal nőttek a beruházások az előző év azonos időszakához képest.

2014. 05. 30. 8:07

A nemzetgazdasági ágak széles körében kibontakozó beruházásnövekedést segítik többek között a folyamatos feldolgozóipari megrendelések, az uniós források eredményes felhasználása, a Növekedési Hitelprogram segítségével megvalósuló projektek és az üzleti bizalom javulása is. A beruházásokkal létrejövő új kapacitások főként a termelő ágazatok teljesítményét fogják emelni, amelynek eredményeként az elkövetkező időszakban folytatódhat az export bővülése, a foglalkoztatás és a jövedelmek növekedése, ami elősegítheti a háztartások fogyasztásának emelkedését is.

Márciusban az építőipar termelése mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind a munkanaptényezővel kiigazítva 34,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) május 16-án. Egy hónap alatt az ágazat termelési volumene – szezonálisan és munkanappal kiigazítva – 1,7 százalékkal nőtt. Az év első három hónapjában a termelés 27,6 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest.

Magyarországon és a környező gazdaságokban várhatóan a következő negyedévekben is tartható lesz a 3 százalék körüli éves összevetésű növekedési ütem – jósolták londoni pénzügyi elemzők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.