22 éves csúcson a magyar foglalkoztatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben – kommentálták az adatokat az elemzők.

TK
2014. 11. 27. 12:13

Az államtitkár hozzátette: folytatják a jól bevált programokat, így a Munkahelyvédelmi Akcióterv kedvezményeit, az első munkahely garanciaprogramot, a lakhatási támogatást, a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatását, s mindez kiegészül az ifjúsági garanciaprogram indításával, amelynek keretében 36 milliárd forint áll rendelkezésre 2016 közepéig a 25 év alatti fiatalok elhelyezkedésének segítésére. Erre a célra 2016 második felétől újabb forrásokat biztosítanak – tette hozzá Czomba Sándor.

Megemlítette azt is, hogy a jövő év elején olyan pályázatokat írnak ki elsősorban kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek a növekedés mellett a foglalkoztatás bővítés lehetőségét is magukban rejtik – mondta el Czomba Sándor az MTI-nek.

Az államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a legfrissebb adatok szerint az idén augusztus-októberben a feldolgozóiparban 64 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, míg az építőiparban 21 ezerrel, a mezőgazdaságban 12 ezerrel, a kereskedelemben pedig 10 ezerrel dolgoznak többen, mint az előző év azonos időszakában.

Kiemelte: 22 éves csúcson van a foglalkoztatás és több mint egy éve 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma.

Deáki Péter, a Buda-Cash elemzője MTI-hez eljuttatott elemzésében kiemeli, hogy a tovább javuló munkaerő-piaci statisztikák mindenképpen kedvezőek, de a képet valamelyest árnyalja, hogy a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a javuláshoz.

A szakértő kifejtette: a 15-74 évesek foglalkoztatási rátája 55,1 százalékon maradt, ami 2,8 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Historikusan vizsgálva ez a mutató 2012 elején még 50 százalék alatt járt, így a foglalkoztatás emelése tekintetében a javulás igén látványos és folytatódik, főként az olyan kormányzati hatásokra, mint például a közfoglalkoztatás.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: elkezdett bővülni a privát szektor munkaerő-kereslete, mivel a munkaerő-intenzív ágazatok, mint az építőipar, jelentősen növekedtek az év első felében. Emellett kiterjedt a közmunkaprogram is, már 200 ezer körül van azok száma, akik részt vesznek benne – tette hozzá. Ez is egy addicionális munkaerő-kereslet, ami mérsékli a munkanélküliségi rátát – jegyezte meg.

Úgy vélte, hogy a munkaerőpiac a vállalkozások szempontjából feszesnek mondható. Alacsony a munkanélküliségi ráta, sok munkaerőt felszív a közmunkaprogram – akik egyébként nehezen tudnak utána elhelyezkedni –, a vállalatok pedig viszonylag dinamikusan szeretnék bővíteni a foglalkoztatást, így pedig egyre nehezebb a megfelelő embert a megfelelő helyre megtalálni – fejtette ki Balatoni András.

A szakértő szerint ha jövőre még további 50 ezerrel növelik a közfoglalkoztatottak számát, megvan a veszélye, hogy bérinflációs folyamat indulhat el. Véleménye szerint nem feltétlenül érdemes a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában mesterségesen fenntartani azt a jelentős munkaerő-keresletet, amit a közmunkaprogram jelent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.