Az állam megveszi a Budapest Bankot

A GE és a magyar kormány aláírta az előszerződést. 2015 első felének végére zárulhat a pénzintézet átadás-átvétele, de nem akarják örökre állami tulajdonban tudni a bankot.

MNO
2014. 12. 04. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar állam és az eddigi tulajdonos GE csütörtökön írta alá a Budapest Bank megvételéről szóló előszerződést – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön a rendkívüli sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: jövő év első fél évének végére zárulhat a pénzintézet átadás-átvétele. Varga Mihály szerint a döntés a gazdasági szuverenitás visszaszerzését is jelenti. Hozzátette: a bank jövőjéről csak később dönt a kormány, de hosszú távon nem cél az állami tulajdon megtartása, egy-két éven belül magántulajdonba kerülhet a társaság, akárcsak az MKB. A magyar bankrendszer most kezd a helyes tulajdonosi arányra beállni – fogalmazott, majd kérdésre válaszolva kifejtette: 2010-ben a kormány célja az volt, hogy a bankszektorban a magyar tulajdon aránya elérje az 50 százalékot, ez a két bank – az MKB és a BB – megvásárlásával teljesült.

Varga Mihály a BB megvételétől a verseny erősödését, a szolgáltatás színvonalának emelkedését várja. A miniszter korainak tartja annak megválaszolását, hogy összevonják-e a bankot az MKB-val. Ismertette: a most megkötött előszerződést követően készítik el a végleges értékelést, és döntenek a finanszírozásról. A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz, a fedezetet az MFB biztosítja.

Az MTI kérdésére azt válaszolta: a hazai bankrendszernek többségének magyar tulajdonban kell lennie, ez a kívánatos, ezt a miniszterelnök is többször kifejtette.

Varga a vasárnapi nyitva tartásról is beszélt. Elmondta, a kormány támogatja a korlátozására vonatkozó kezdeményezést. Kérdésre válaszolva közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen még nem fogadta el a törvényhozás, egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.

A Budapest Bank végleges adásvételi szerződését jövő év január 16-áig kötik meg – derül ki a megvásárláshoz szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatból, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerint a vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja. A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása.

 

A hitelnyújtásra és a garanciavállalásra az államot terhelő visszavonhatatlan készfizető kezesi felelősség mellett kerül sor. A nemzetgazdasági miniszter megvizsgálja az állami kezesség után felszámítandó kezességvállalási díj kapcsán a szükséges intézkedéseket, és december 10-éig benyújtja a kormánynak a rájuk vonatkozó előterjesztést. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével január 15-éig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról.


A kormányhatározat szerint a hitelintézetben való részesedésszerzés nemzetgazdasági stratégiai érdek, ezért a kancelláriaminiszter kezdeményezi – a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján – a részesedés megszerzésének közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódássá való minősítését.


Az államot megillető tulajdonosi jogokat a vevő felett az MFB Zrt. gyakorolja majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.