Becslések szerint idén eddig összesen több mint 44 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami komoly növekedés ahhoz képest, hogy a korábbi évek ugyanezen időszakában csak 27-28 ezer lakás kelt el. A tulajdonosok áprilisban több mint 12 ezer ingatlant adtak el – derül ki a Duna House pénteken közölt tanulmányából.
A panellakásokat vidéken hasonló, 145 ezer forint körüli négyzetméteráron vásárolták, Pesten 228 ezer, Budán pedig 296 ezer forint körül. A téglalakásoknál már nagyobb a szórás: ezek átlagos négyzetméterára Kelet-Magyarországon 158 ezer, nyugaton már 181 ezer forint. A fővárosban jóval följebb kúsznak az árak: Pesten a 260 ezer forintos négyzetméterár mondható átlagosnak, Budán a 357 ezres.
Áprilisban a vevők a vidéki családi házakra tudtak a legjobban alkudni, átlagban 10 százalékot. Ugyanennek az ingatlantípusnak az árából Pest megyében már csak 7, a fővárosban pedig 6 százalékot engedtek az eladók. A tégla- és a panellakások esetében vidéken egységesen 5 százalékos alkura volt lehetőség. Budapesten a téglalakásokat 4 százalékkal, a paneleket pedig 2 százalékkal lehetett olcsóbban megvenni annál, mint amennyiért hirdették őket.
A budapesti ingatlanok iránt továbbra is nagy a befektetői érdeklődés: a Duna House becslése szerint az ő vételeik teszik ki a vásárlások harmadát. Többségük 20 millió forint körüli összeget szán arra, hogy ingatlanban kamatoztassa. Nem sokkal kisebb, 29 százalék azok aránya, akik első lakásukat vásárolják. Ők jellemzően 13 millió forint körül összeget költenek erre. Vidéken három nagyobb vevői kört lehet elkülöníteni, egyenként 23 százalékos piaci aránnyal: a nagyobb otthonba költözőket, a befektetőket és az első lakásukat vásárlókat. Közülük természetesen a nagyobb otthonra váltók költenek a legtöbbet, átlagosan közel 15 milliót. Ezért az összegért jellemzően csaknem 100 négyzetméteres lakásokat vesznek. A befektetők vevői átlaga 9,4 millió forint, az első lakásukat vásárlóké 8,7 millió.
Budapesten tíz eladóból négy válik meg azért ingatlanjától, mert nagyobba költözne. Ők jellemzően 50 négyzetméternél picivel nagyobb otthonukat árulják, átlagosan 16 millió forintért. Nagyjából minden ötödik eladó örökölt ingatlant ad el, vagy szeretne kisebbe menni. Bár a forintosítás megkezdődött a bankoknál, áprilisban nem volt nagy a végtörlesztés miatt eladók aránya: a hirdetőknek mindössze két százaléka vált meg lakásától ilyen okból.