A banki közzététel után panaszt tehet, aki nem kapott elszámolást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Erre a fogyasztónak hatvan nap áll a rendelkezésére.

2015. 06. 02. 11:22

A közlemény szerint a legnagyobb hazai pénzügyi intézményeknek a témában már megjelentetett hirdetményei megtalálhatók az MNB honlapján.

A jegybank felhívta a figyelmet arra is, hogy a hozzá, valamint a pénzintézetekhez beérkezett leggyakoribb fogyasztói megkeresések alapján bővítette az elszámolási és forintosítási kérdések és válaszok listáját.

Friss tudnivalók jelentek meg egyebek között az elszámolási értesítő adatainak fogyasztói ellenőrzéséről, a korábban tisztességtelenül elvont banki összegek visszafizetéséhez kötődő kamatokról, a fogyasztó és cég között engedményezett hitelszerződésekről, a forintosítás utáni hitelkiváltásról, illetve az elszámolással kapcsolatos öröklési és meghatalmazotti tudnivalókról.

Az MNB tapasztalatai alapján az elszámolás kapcsán a fogyasztók által feltett legjellemzőbb kérdések elsősorban a kapott elszámolás értelmezésére, a panaszeljárás menetére, a részletes elszámolás táblájának megkérésére, a gyűjtőszámla megszűnésére és a kifizetendő összeg visszatérítésének módjára vonatkoznak.

A szerződésmódosulás kapcsán elsősorban az új kamatszabályokról, illetve a szerződés felmondásáról érdeklődnek a fogyasztók. Emellett különféle eljárási kérdések merülnek fel például a hitelkiváltás menetéről, és érkeznek mind pozitív, mind negatív tartalmú észrevételek a tisztességtelenül felszámított összeg nagyságára vonatkozóan is – közölte az MNB.

A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolása és forintosítása példátlan mértékben javította a háztartások pénzügyi helyzetét, miközben az ország és a pénzügyi rendszer egyik legjelentősebb kockázata is megszűnt. Az MNB közleménye szerint ebben egyetértettek a Magyar Nemzeti Bank vezetői és a bankszövetség tagjai, amikor kedden bankárreggeli keretében megvitatták a pénzügyi rendszer legfontosabb kihívásait.

 

Az elszámolás következtében az előzetes adatok szerint a törlesztőterhek egy átlagos adós esetén 20 százalékkal, míg egy jelzáloghitellel rendelkező átlagos adóst tekintve 20-25 százalékkal csökkentek. Az elszámolás és a forintosítás hiányában a korábbi deviza alapú jelzáloghitelek törlesztőterhe akár 70 százalékkal is magasabb lehetne a jelenlegi helyzethez képest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.