Míg villákat a fővárosban bőven találni 1 milliárd forintnál magasabb áron, addig Budapesten kívül eladó nyaralóból alig van olyan, amely 500 millió forintnál többe, vagy közel annyiba kerül. Ilyen ingatlanok egyedül a Balaton környékén vannak – ami máshol ennél drágább, az valójában nem „egyszerű nyaraló", hanem valamilyen vendéglátóhely, kereskedelmi szálláshely, több hektáros gazdaság. Tehát olyan telek és épület, ami a gazdájának hasznot hajt. Ilyesmi persze a Balatonnál is akad – sőt a drágább épületek többsége ilyen – , de mellettük bőven vannak olyan luxusépületek, amelyeknek egyetlen célja, hogy a tulajdonosuk pihenhessen bennük.
„Ezek az ingatlanok gyakorlatilag mindent tudnak, ami egy luxusvillától elvárható, felszereltségük azokéval azonos, csak a funkciójuk, elhelyezkedésük miatt nevezhetők nyaralónak" – mondja Beák Attila, a Beák és Társa Ingatlaniroda vezetője. Fűthető, szaunával, medencével felszerelt épületekről van szó, de áruk nemcsak emiatt, hanem a közvetlen vízparti vagy az extra panorámás elhelyezkedésük miatt is magas.
A legdrágább hazai nyaralók a Balaton keleti medencéjében vannak, Tihanyban, Csopakon és Balatonfüreden. Balatonvilágoson a tóparti és a panorámás nyaralók is különlegesnek számítanak, főleg mert a terület nagyon közel van Székesfehérvárhoz és Budapesthez.
A déli parton az árat már más növeli, mint az északin: ugyan a füredi és tihanyi panoráma csodaszép, de a szemközti területét sokan szebbnek tartják, megfizetik a túlparti dombokra, hegyekre tekintő luxusvillák nem panorámásokénál jóval magasabb árát. Zamárdiban is kelt már el ilyen ház több mint 100 millióért. Ezt az összeget megadják olyan házakért is, amelyeknek terasza a tihanyi apátságra néz. Persze a füredi, tihanyi hegyoldal áraival más balatoni település nem vetekedhet.
Tihany messze a legdrágább terület: ha éppen akad eladó víkendház, gond nélkül el lehet adni akár több száz millió forintért is. A kínálatban jelenleg is szerepel 590 millióért árult ház: a közel 240 négyzetméteres panorámás épület 2012-ben készült el, egy 2600 négyzetméteres telken áll. A legkorszerűbb technikával épült a legújabb dizájn szerint, gyakorlatilag szériatartozéka minden, ami egy luxusvillától elvárható: szauna és fitneszház, kandalló, borhűtő, indiai mészkővel burkolt terasztok, mozaikkal burkolt fűtött medence.