A kínai ügyfelek akár hitelre is vásárolhatnak letelepedési kötvényt, sőt nem kell kifizetni a teljes árát sem a 300 ezer euróba, azaz 93 millió forintba kerülő állampapírnak. Lapunk információi szerint fél áron, 130-150 ezer euróért is letelepedési engedélyhez juthat a kevésbé módos kínai és vietnami állampolgár. A Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) nevű közvetítőcég ebből nem is csinál titkot, hiszen honlapján is nyíltan hirdeti a hitellehetőséget. (A cég angol nyelvű honlapja ezeket az információkat nem tartalmazza, csak a kínai verzióban lehet róluk olvasni.) A bankhitelt információink szerint a China Construction Bank nevű pénzintézet nyújtja.
A hitelkonstrukció alapján a bank kiegészíti a kötvény árát, viszont az állampapír futamidejének lejártakor az ügyfél nem kapja meg az általa befizetett 130-150 ezer eurónyi összeget. Az alku része, hogy a visszajáró pénzt a közvetítővállalkozás és a bank osztja el egymás között. De nem akárhogyan: az ügyre rálátó forrásaink szerint a bank csak a – nemzetközi viszonylatban is kiugróan magas – kamatot kapja meg, ami több mint kilencmillió forintot kóstál. A kajmán-szigeteki közvetítőcég azonban még ennél is jobban jár, hiszen az elvileg jogos kamatnak a többszörösét, 130-150 ezer eurót tehet zsebre, a 45 ezer eurós közvetítői díjon felül. Ez lényegében azt jelenti, hogy a 93 millió forintos kötvény eladásából 54-60 millió forintos haszonra tesz szert a cég, ami felfoghatatlan mértékű, 58-64 százalékos profitnak felel meg. (Az állampapírpiacokon a kötvényforgalmazás átlagos jutaléka bőven egy százalék alatt mozog.)
– Egy letelepedési engedélyt sem vontak vissza
– Erőszakot szült a kellemetlen kérdés
– Útlevél is jár a jómódú letelepedőknek?
– Orosz csalóval is üzletelt a kormány
– Kötvényügy: az AB-től vár védelmet a Fidesz
Az HSSDF egyébként az a cég, amelynek kínai vezérkara – mint arról a Heti Válasz korábban írt – kapcsolatban állhatott Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóval, legalábbis erre utal, hogy a társaság 2013-ban az ő közreműködésével akarta megvásárolni a TV2 csatornát. Egy másik közvetítőcégnek, az Arton Capital Kft.-nek pedig ugyanaz az ügyvédje, mint aki Habony Árpád médiavállalata számára megszerezte a 888.hu doménnevet, illetve Rogán Antal – akinek nevéhez fűződött az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben a kötvényprogram – vezetése idején dolgozott már a Fidesz frakciójának és a belvárosi önkormányzat cégeinek is.