A feljelentés időzítése is igen érdekes, hiszen – mint kormányközeli forrásból megtudtuk – a gazdasági kabinet jövő kedden tárgyalná azt az előterjesztést, amely az MGH-nak juttatandó, négy-öt milliárd forintos reorganizációs támogatásról szól. Egy brüsszeli eljárás alatt, illetve árnyékában azonban várhatóan nem születik döntés, ami nagy érvágás lehet az igen nehéz helyzetben lévő – bő másfél milliárdos tartozással bíró – vállalat számára. Az ügyben kerestük Herczog Pétert, az MGH ügyvezető igazgatóját, ám lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Mindeközben zajlik az élet a másik még talpon lévő Malév-leány, az Aeroplex Közép-európai Légijármű Műszaki Központ Kft. háza táján is. A repülőgépek karbantartására szakosodott társaság ügyvezetője, Demény Árpád Szilárd helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz, miután augusztus 30-ai számunkban azt írtuk: az Air Berlin légitársaság csődje lehet az utolsó szeg az igen rossz bőrben lévő egykori Malév-leány koporsójában. A német fapados légitársaság ugyanis 16 gép szervizelésére kötött szerződést az Aeroplexszel, ám félő, hogy a kialakult helyzetben nem teljesülhet a megrendelés. Cikkünkben piaci forrásainkra hivatkozva arról is beszámoltunk, hogy az Aeroplex mintegy 380 dolgozójának fizetését augusztusban már hitelből kellett fedezni, ami arra utal, hogy a társaság kasszája valóban kong az ürességtől. Mint megtudtuk, a kölcsönt nem közvetlenül a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyújtotta, hanem a Tiszavíz Vízerőmű Kft.-től érkezett pénz. Értesülések szerint az Aeroplex havi nettó bérköltsége meghaladja a százmillió forintot.
– A leírtakkal ellentétben társaságunk nincs csődközeli helyzetben, az Air Berlin átmeneti fizetésképtelensége miatt nem fogja beszüntetni működését. Az Air Berlinhez kirendelt csődgondnok hivatalosan is megerősítette, hogy a légitársaság által korábban megrendelt karbantartási munkákra a szerződésnek megfelelően, az eredeti ütemterv szerint sor fog kerülni – közölte a cég vezetője. Demény ugyanakkor azon állításunkat nem kifogásolta a helyreigazítási kérelemben, miszerint a béreket kénytelenek hitelből rendezni. Hogy ez utóbbi kérdésben is tiszta legyen a kép, telefonon érdeklődtünk az ügyvezetőnél, aki nem kívánt élni a nyilatkozás lehetőségével. A helyzeten egyébiránt nem javít az sem, hogy az Aeroplex korábban félmilliárdos kölcsönt adott a Malév GH-nak. Azaz ha utóbbi társaságot bedönti egy kedvezőtlen brüsszeli döntés, az magával ránthatja a karbantartó céget is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!