Többmilliós fizetés mellé is kedvezményes hitelt kapott az MNB-alelnök

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagy Márton 43 millió forintos kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsönt kapott.

MN
2017. 09. 05. 6:20

Windisch a havi bruttó 4,5 millió forintos alelnöki alapfizetés mellé havonta bő 2,4 millió forintnyi bruttó jövedelmet bezsebel négy, a jegybankhoz kötődő cégben vagy szervezetben betöltött posztért. Emellett havi 120 ezer forintot ingatlan-bérbeadásból is szerez. A tavaly felvett tartozásából még 3,1 millió forint megvan – írja a 24.hu.

Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja kedden közölte: szerinte elfogadhatatlan, hogy a jegybank alelnöke, Nagy Márton havi bruttó 7–9 millió forintos jövedelme mellé még 43 millió forintnyi csaknem ingyenes lakáshitelhez is jutott. Kiemelte, hogy a legnagyobb kedvezményes hitelek 43, 46 és 50 millió forintosak, és a hitelfelvevők között szerepel az MNB két alelnöke és egy ügyvezető igazgatója is. „Matolcsy elnöksége alatt eddig összesen 3,6 milliárd forintnyi közel ingyenes hitelt osztogattak szét 402 főnek” – fűzte hozzá, és kitért arra is, hogy az MNB-re hagyományosan nem vonatkozik a köztisztviselői bértábla, és „Matolcsy hatalomra kerülését követően Orbánék eltörölték a Simor András jegybankelnöksége alatt bevezetett, kétmillió forintos bérplafont”. 

Spät Judit szerint tisztességtelen, hogy az alelnök kiugró fizetése mellett még az adófizetők pénzén nyerészkedik, ezért azonnal vissza kellene fizetnie a maradék hitelt és az eddig elért nyereséget, a hitelezési programot pedig azonnal le kell állítani. Az Együtt elnökségi tagja arra is felhívta a figyelmet: továbbra sem tisztázta Polt Péter legfőbb ügyész, hogy a felesége vagy a lánya révén ő is hasznot húz-e a kedvezményes hitelekből. Spät Judit közölte: azt tudta meg korábban, hogy az MNB egyik ügyvezető igazgatója is kapott 35 millió forintos hitelt, de Polt nem hajlandó arra válaszolni, hogy ügyvezető igazgatói beosztásban dolgozó felesége-e az érintett. „Amíg ezt nem tisztázza, addig a gyanú árnyéka vetül a legfőbb ügyészre, ami tovább rombolja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat” – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.