Megváltozott a kiskereskedelem szerkezete, átalakultak a vásárlási szokások, nem a városszéli hipermarketek a fogyasztás nagy nyertesei, hanem a lakóházakhoz közelebb lévő kisebb áruházak, ahol naponta intézheti bevásárlásait a középosztály – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Baldauf László, a CBA-csoport egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke.
„A diszkontok kiszorítják a hipermarketeket, nem csupán hazánkban, globálisan jellemző ez az irányváltás. A Tesco emiatt roppant meg Angliában a kétezres évektől mostanáig” – mondta Baldauf, aki nemrégiben aláírta a szerződést hét üzletének átadásáról a Lidl német diszkontláncnak. Döntését azzal indokolta, hogy visszavonul a kiskereskedelemből. A boltok átvételének lehetőségét felajánlotta a CBA más vezetőinek és kollégáinak is, végül azért esett a választása a külföldi diszkontláncra, mert ezt tartja a legstabilabb jövő előtt álló piaci szereplőnek.
„A Lidl az egyik legdinamikusabban fejlődő, jól szervezett diszkontlánc, ezért biztos döntésnek tűnik a boltok átadása. A következő 20-25 évben ez a vállalat még Magyarországon lesz, míg más kereskedelmi cégek kivonulhatnak hazánkból” – fogalmazott Baldauf, aki nem tartja ugyan egészségesnek, hogy az élelmiszerboltok többsége külföldi tulajdonban van, de rájuk is szükség van a verseny érdekében.
„Tudomásul kell venni viszont, hogy Magyarország lakosságához képest aránytalanul telített a piac, ezért néhány éven belül a jelenlegi 14 és fél ezerből öt-hatezer bolt el fog tűnni a piacról. Ausztriában a 8,3 millió lakosra 7200 élelmiszerüzletet jegyeznek, és a számuk stagnál vagy inkább fogy az átalakult igények miatt. A hazánkban várható lemorzsolódás a nemzetközi és a magyar cégeket is érinteni fogja” – mondta a CBA-alapító.
Baldauf mindezek ellenére fontosnak tartotta kiemelni, hogy jövőre újra bizalmat kell szavazni a kormánynak, a választást meg kell nyernie a Fidesznek. A beszélgetést úgy zárta: „Hajrá, Magyarország! Hajrá, Orbán Viktor!”