Nem tudni, mi van a Németh Szilárd alapítványának számlájára érkezett milliárdokkal

Hiába kerestük, a rezsibiztos nem válaszolt arra a kérdésre, vajon mi történt a birkózóakadémiára szánt állami támogatással.

B. Molnár László
2018. 02. 06. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csepelen a Hollandi út 8. alatt, ahol az akadémia be van jegyezve, még semmi nem látszik abból, amiről 2017. május végén Németh Szilárd beszélt. Maga az akadémia elkezdte a működését, a szövetség négy iskolával szerződést kötött – itt tanulnak a birkózópalánták –, és az edzéseket a Körcsarnokban tartják a fiataloknak. A szakmai munkáért Péteri András és Struhács György felel. Azt jelenleg senki sem tudta megmondani, hogy az ígéretekhez képest mikor fognak az akadémisták a csepeli otthonukba kiköltözni.

Pedig a sportág nincs híján állami támogatásnak, ugyanis 2013-ban a birkózás is bekerült a kiemelt sportágak közé. Azt látni, hogy a közpénz megjelenése – ami ebben az esetben nem a taóból jön, de ugyanúgy nem a felnőtt profi sportra költhető – jelentős mértékű volt, hiszen öt év alatt összesen 3,447 milliárd forint áramlott a sportágba, ami évekre bontva a következő összegeket jelenti: 399 millió forint (2013), 798 millió forint (2014), 750 millió forint (2015), 750 millió forint (2016), 750 millió forint (2017), és az utóbbi két évben ebből 440-440 millió forint került az egyesületekhez. Mivel az utánpótlás terén eddig hozta a remélt eredményeket – hisz ugrásszerűen megnőtt a korosztályos világversenyeken nyert érmek száma –, nem mondhatjuk azt, hogy a sportágfejlesztési programnak nincs pozitív hatása. Ráadásul a versenyzők száma is nőtt, hiszen míg 2013-ban 2865 versenyengedélyt adott ki a szövetség, addig 2017-ben már 4024-et, amihez hozzávehetjük azt a 900 kisgyermeket is, akik az óvodásprogram segítségével kerültek kapcsolatba a sportággal. Összesen 22 kistérségi centrumot alakítottak ki, hogy a szakosztályok legjobbjainak heti-kétheti rendszerességgel a fejlődésükért közös edzéseket tartsanak. Két éven belül a sportág már a második felnőtt-világbajnokságot rendezi hazánkban – 2016 végén a nem olimpiai súlycsoportok, míg idén ősszel mindhárom szakág valamennyi súlycsoportjában –, azaz a sportdiplomácia terén is tapasztalható előrelépés. Az akadémia építésének megkezdése azonban a jelek szerint még várat magára.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.