Az euró kulcsa a versenyképesség

Idén két évtizede annak, hogy a közös európai fizetőeszköz megjelent az öreg kontinens elszámolási forgalmában. Igaz, először még csak számlapénz formájában, a készpénzmentes elszámolásokban, majd három évvel később bankjegyként és az egyes tagországokra jellemző nemzeti előlappal, de egységes hátlappal rendelkező érmék formájában. Az euró betöltötte azt az eredeti küldetését, hogy kiküszöbölje az árfolyamok kiszámíthatatlan ingadozását az euróövezet tagállamainak valutái között. Ám az elmúlt időszakban számos körülmény megváltozott, különösen a legnagyobb kihívásnak számító 2008-as nemzetközi válság óta. Magyarország vállalta a közös pénz bevezetését, amelyhez elengedhetetlen a versenyképesség erősítése és a költségvetési fegyelem fenntartása politikai ciklusokon átívelően — vallja Szapáry György volt amerikai nagykövet, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke, ma elnöki főtanácsadója, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára.

Szapáry György bízik benne, hogy a válság tapasztalatai óvatosságra intik a gazdaságpolitikusokat Fotó: Bach Máté

– A Magyar Nemzeti Bank lassan újracseréli az összes forgalomban lévő magyar bankjegyet. Ennyire távoli lenne az euró hazai bevezetése?

– Nincs összefüggés a két dolog között, legalábbis ilyen formában nincs. A forintbankjegyeket azért cseréljük le, mert a korábbinál sokkal komolyabb biztonsági elemekkel kellett ellátni az egyes címleteket. Az euró bevezetésének dátumától függetlenül fontos a készpénzhasználat biztonságának növelése.

– A gazdasági mutatóink szerint az utóbbi időben sokat javultak a magyarországi euróbevezetés esélyei. A maastrichti kritériumok elérése már nem vágyálom.

– A javulás nem vitás és nagyon pozitív folyamat. Magyarország már-már teljesíti az 1992-ben meghatározott, úgynevezett maastrichti kritériumokat, amelyek feltételei az euró bevezetésének. E feltételek azonban önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy a gazdaság éretté váljon a közös európai fizetőeszköz bevezetésére. Amennyiben egy ország teljesíti a kritériumokat, a nemzeti hatóságoknak is mérlegelniük kell: valóban készen állnak-e arra, hogy belépjenek az eurózónába. Ahogy a már eurót használó országok esetében, úgy a csatlakozásra várókat illetően is igaz, hogy fenn kell tudni tartaniuk a fiskális fegyelmet. Továbbá nem mellékes az sem, hogy az úgynevezett egyensúlyi felzárkózási inflációt, amely Balassa–Samuelson-effektusként ismert a közgazdaságtanban, hogyan kezeli az adott ország. Erre leginkább a felzárkózó gazdaságokban kell odafigyelni, ahol a termelékenység javulása eltérő gyorsasággal megy végbe az egyes ágazatokban. A külkereskedelmi forgalomba bekerülő termékeknél a termelékenység javulása erőteljesebb, ami nagyobb nominális bérnövekedést tesz lehetővé. A béremelkedés azonban átgyűrűzik azokba az ágazatokba is, ahol a termelékenység csak kevésbé gyorsan tud növekedni, aminek az árszínvonal növekedésén keresztül inflációs hatása lesz. Rögzített árfolyam mellett pedig az inflációs többlet miatt az ország elveszítheti a versenyképességét, amire a legjobb példa Görögország.

Szapáry György bízik benne, hogy a válság tapasztalatai óvatosságra intik a gazdaságpolitikusokat
Fotó: Bach Máté

– Mivel lehet megőrizni a versenyképességet?

– A termelékenység növelésével. S ha ehhez reformok szükségesek, akkor azokat minél előbb végre kell hajtani.

– Melyek ezek?

– Nagyon sok területen kell egyszerre előrelépni. Ezek közül kiemelném a képzés, az oktatás, a kutatás és az egészségügy területeit, ahol reformokra és fejlesztésekre van szükség, valamint a bürokrácia csökkentését és a munkaerőpiac rugalmasságának fokozását. De legalább ilyen fontos a kis- és közepes vállalkozói szektor termelékenységének és a támogató pénzügyi szektornak a fejlesztése, valamint a digitális technológia elterjedése.

– Szlovákia hogyan birkózott meg az euró bevezetése utáni időszak gyermekbetegségeivel? Az országban 2009 óta csaknem 17 százalékkal növekedtek az élelmiszerárak. Igaz, a fizetések is megemelkedtek, mintegy negyven százalékkal. Most pedig már Románia és Bulgária is bejelentette, hogy csatlakozni kíván az eurózónához.

– Az utóbbi két ország egyelőre még tényleg csak a csatlakozási szándékát jelentette be, majd kiderül, hogy mit hoz a jövő. Szlovákia azonban más helyzetben volt, amikor éppen tíz éve a koronát euróra cserélte. Egyfelől alacsony volt az inflációja, arányaiban kicsi a költségvetési hiánya és az államadóssága, valamint a munkaerőpiaca is rugalmasabban működött. Másfelől a külföldi működőtőke később fedezte fel őket, mint hazánkat, nagyjából az eurózónához való csatlakozásuk környékén, ami lendületet adott a növekedésnek.

– Azok az államok, amelyek belépnek az Európai Unióba, vállalják, hogy belátható időn belül bevezetik az eurót. Az elmúlt tizenöt évben felduzzadt a közösség taglétszáma, az eurózónáé azonban kevésbé. Teljesítette eredeti küldetését az elmúlt húsz év során a közös európai fizetőeszköz?

– Az európai integráció, amelynek fontos szereplője a közös pénz, legfontosabb küldetése a jövő háborúinak elkerülése és a béke biztosítása volt. A szoros együttműködés első lépéseként az öreg kontinens fejlettebb államai 1951-ben létrehozták az Európai Szén- és Acélközösséget. Robert Schuman szavaival élve: azért, hogy a háborút ne csak elképzelhetetlenné, hanem fizikailag is lehetetlenné tegyék. Ezután fokozatosan leépítették a korlátozásokat és létrehozták az áruk, a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások egységes piacát. Majd a közösségen belüli szabad mozgás érdekében 1990-ben kialakították a schengeni övezetet. Végül a kereskedelem támogatására, valamint a versenyszerű leértékelések és az ezzel járó spekulatív tőkeáramlások elkerülésére 1999-ben bevezették a közös valutát, az eurót, megszüntetve ezzel a tagországi nemzeti valuták eltérő árfolyam-ingadozásai okozta nehézségeket. Tehát az eredeti küldetését az euró jórészt teljesítette, más kérdés, hogy ezzel az előnnyel a tagországok mennyire voltak képesek élni. Ismert, hogy például a mediterrán országok nem tudtak kellően fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatni, és elveszítették a versenyképességüket. Azonban az euró bevezetése óta, hozzávetőleg éppen az eltelt két évtized félidejében, bekövetkezett egy olyan méretű, nemzetközi gazdasági-pénzügyi krízis, amely komoly feszültségeket okozott az euróövezeten belül.

– Az alaposan átgondolt és jól felépített monetáris irányítás és együttműködés mellett azonban mintha megfeledkeztek volna a tagállami költségvetési politikákról.

– Azt az alapító atyák is pontosan tudták, hogy nincs megfelelő, nemzetek fölötti, összefogott fiskális irányítás az eurózónában, amely enyhíteni tudná az aszimmetrikus sokkokat, legyenek azok külső vagy belső eredetűek. Ezért vezettek be fiskális szabályokat, amelyek egyrészt beépültek a maastrichti kritériumokba, másrészt az unió tagjaira vonatkozó stabilitási és növekedési paktum előírásaiba. Ezeket a szabályokat azonban nagyon sok ország nem tartotta be. A legfontosabb, hogy a tagállamok fegyelmezett gazdaságpolitikát folytassanak, és különböző intézkedéseken keresztül növeljék a versenyképességüket.

– Mégis vegyes eredmények születtek: egyes országok nyertek az euróval, mint például a németek, míg mások, főként a mediterrán államok, veszítettek.

– A német termelékenység gyorsabban nőtt az elmúlt időszakban, mint a többi tagországé, így a fix árfolyam előnyét ők élvezhették leginkább, amelynek olyan hatása volt, mintha számukra leértékelődött volna a közös pénz. A német költségvetés és fizetési mérleg emellett jelentős többletet mutat fel. Az egyik ellenpélda Olaszország, ahol már régóta komoly gondok vannak a költségvetési politikával. Görögországot pedig 2015 nyarán államcsőd fenyegette.

– Mivel védi az eurózóna önmagát és persze a közös pénzüket?

– Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) közismerten amolyan tűzfalként funkcionál; megakadályozza egy adott országban a kirobbant válság tovagyűrűzését. Hétszázmilliárd eurós keretét bármely tagország – megfelelő gazdaságpolitikai kiigazítási program elfogadása fejében – azonnal igénybe veheti, ahogyan ez Görögország esetében is bekövetkezett. További lépés volt a bankunió létrehozása. Ennek része az egységes felügyeleti mechanizmus, amelynek keretében az Európai Központi Bank (EKB) közvetlenül felügyeli a legnagyobb kereskedelmi bankokat az EU tagországaiban. Fontos piaci szereplő még az Európai Bankhatóság, amely egységes adatszolgáltatást és prudenciális szabályokat fogalmaz meg, valamint azonos elvek mentén kialakított stresszteszteket végez a bankok válságállóságának felmérésére. Ahogyan a stabilitást támogatja az EKB-nak alárendelt Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) is, amelynek feladata az európai pénzügyi rendszer kockázatainak előzetes kiszűrése. Végül, de nem utolsósorban ugyancsak idesorolható az Egységes Szanálási Testület által kezelt egységes szanálási alap, amellyel a bajba jutott pénzintézeteket szeretnék kisegíteni. Az alap feltöltése azonban még a következő évek feladata. Ahogyan szó van az egységes bankbetét-biztosítási alap létrehozásáról is, bár a németek elzárkóznak, mert attól tartanak, hogy annak költségei elsősorban őket terhelnék. A tőkepiacok továbbra is sokszínűek és forgalmasak, így ezek egységesebbé tételé-­

ben is van még tennivaló.

– A mostani adatok alapján mikorra várható hazánk csatlakozása az eurózónához?

– Alapvető feltétel, hogy Magyarország folytassa a versenyképességi reformokat, a csatlakozást követően ugyanis már rögzített az árfolyam, és nem áll rendelkezésre önálló monetáris politika. A maastrichti kritériumok teljesítése viszont csak általános támpontot jelent, a legfontosabb szempont a politikai ciklusokon átívelő költségvetési fegyelem betartása és a versenyképességet növelő reformok folyamatos kivitelezése. Annál is inkább szükség van az egységes szándékra egy ilyen fajsúlyos döntés esetén, mert az euró törvényes fizetőeszközzé tételéhez az alaptörvényt kell módosítani, amihez az Országgyűlés kétharmadának támogatása szükséges.

– Olvastam önről, hogy a doktori disszertációjának témavezetője az euró atyjaként is emlegetett Lámfalussy Sándor professzor volt, aki 2015-ben bekövetkezett halála előtt még megtapasztalhatta, hogyan vészel át egy nemzetközi válságot a közös uniós pénz. A világgazdaság lassulása vagy akár a küszöbönálló recesszió, netán egy újabb krízis 2019-ben milyen kilátásokat tartogathat?

– Bízzunk benne, hogy a 2008-as válság tanulságai óvatosságra ösztönzik a gazdaságpolitikusokat. Mivel a piaci szereplőkre nem jellemző a jó emlékezőképesség, a politikusokra hárul annak a felelőssége, hogy minimalizálják egy újabb válság bekövetkezésének az esélyét, s ha mégis beüt a krach, maximálisan fel kell legyenek készülve annak hatékony kezelésére. Pillanatnyilag két komoly nemzetközi kockázatot látok: az egyik a brexit, a másik az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború. Említhetném még az olasz bankrendszer gyengélkedését is. Egyiknek sem lehet megjósolni a kimenetelét. Ha lesz újabb válság, azt várhatóan nem egy esemény váltja majd ki, hanem több tényező együttes bekövetkezése.

– Lassuló gazdaság fogadja az Európai Unió új vezetését, az egész eurózóna visszafogott gazdasági teljesítményt mutat, az alapító olaszoknál negatív volt az elmúlt két negyedév növekedése. Bár a kamatok alacsonyak, nincs egységes fiskális mozgástér. Mekkora a tétje az idei uniós választásoknak?

– Meglehetősen nagy. Mindenki látja, hogy lassul a növekedés a világban. A tagországoknak most kell lépniük annak érdekében, hogy a versenyképességüket megőrizzék. Ugyanakkor itt állunk a nyakunkban a migráció problémájával, a brexittel, a megnőtt jövedelemkülönbségekkel, a NATO-n belüli USA–EU biztonságpolitika bizonytalanságaival és a megugrott elégedetlenséggel a vezető elittel szemben. A 2019-es esztendő Európája már más, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ez nem jelenti az európai integráció ideájának a feladását, de az Európai Uniónak hatékonyan kell alkalmazkodni az új kihívásokhoz.