
Fotó: Reuters
Szokatlan nyomásgyakorlás
Tóth Máté szerint piaci vállalatok számára levelet küldeni igen szokatlan az európai diplomáciában, ahol az állami, államközi gazdasági érdekek érvényesülésére irányuló törekvések területe a politika és – ultima ratio – a közjog. Megjegyezte, hogy még a közelebbről érintett EU, sőt az egyes tagállamok jogi eszközei is viszonylag korlátozottak abban, hogy gazdasági társaságokat, piaci szereplőket megakadályozzanak az ilyesféle üzleti döntéseikben.
Az unió elsősorban a már lefolytatott tröszteljárás mellett szétválasztási, transzparencia- és hálózati csatlakozási előírások mentén vizsgálhatja a gázpiaci infrastruktúra-beruházásokat. A tagállamok hatóságai pedig ellátásbiztonsági szempontok alapján ellenőrizhetik a projekteket. Eleve az, hogy egyes cégekre az állami vagy közszféra kinyújtott karjaként tekintsenek, inkább Kelet-Európában és az USA-ban jellemző, Európától alapvetően idegen ez a szemlélet – fűzte hozzá a szakjogász.
Emellett viszont tény – folytatta Tóth Máté –, hogy 2017 júniusa óta számos föderatív szerv az Amerika ellenségeinek szankcionálását célzó törvény (CAATSA) alapján bizonyos, az USA által ellenségesnek nyilvánított erőkkel szemben retorziókat alkalmazhat. A törvényben felsorolt szankciók alkalmazására 2018. szeptember 20. óta végrehajtási rendelet jogosítja fel a szerveket. A törvény és a rendelet kapcsán felmerülő legfontosabb aggály az extraterritoriális hatás, vagyis az, hogy Európában, európai cégekkel szemben szerezhet-e érvényt akaratának az USA.
Számos jogi lehetőség van
A válasz a felvetésre igen, a lehetőségek skálája pedig széles. Egyfelől az európai cégek Egyesült Államokban működő leányvállalatait, kirendeltségeit érheti negatív gazdasági megkülönböztetés, valamint az USA pénzintézetei megtagadhatják a hitelezést a szóban forgó cégeknek. Export-import tilalmak is szóba jöhetnek, csakúgy, mint a kizárás amerikai beruházások beszerzési eljárásaiból. Előfordulhat az is, hogy egyes gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire beutazási tilalmat rendelnek el az USA hatóságai. Mindez pedig már jóval erősebb nyomásgyakorlási lehetőség, mint amit a diplomácia eszközei megengednek, ennek ellenére Tóth Máté még mindig inkább csak fenyegetésnek értékeli a jogi utak megnyitását.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!