Tetemes kártérítést követel a Waberer’s a kartellezőktől

2019. 02. 06. 16:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Waberer’s International Nyrt. 36,4 millió euró kártérítést és 11,3 millió eurónyi kamatot követel azoktól a tehergépjármű-gyártóktól, akik ellen még 2017-ben nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A cég az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt 2017 júliusában benyújtott megállapítási keresetet alakítja teljes körű keresetté. A vállalat keddi közleménye szerint a kereset összegszerűségének alapjául egy versenyjogi közgazdász által – a tehergépjármű-kartell túlárazásának mértékéről – készített részletes kárszakértői vélemény szolgál. Közölték: az alperesek érdemi ellenkérelmükben a bíróságtól a kereset elutasítását kérik.

A részleteket a cég a peres eljárás kezdeményezésének napján tette közzé a honlapján – írták. A vállalat korábban azt is közölte, hogy a logisztikai és fuvarozócégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A vállalat és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől.

Az eredeti keresetben a cég hivatkozik az Európai Bizottság 2016. július 19-én hozott határozatára, amellyel rekordösszegű bírságot szabott ki a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler (Mercedes), az Iveco és a DAF tehergépjármű-gyártókra amiatt, hogy kartellben összehangolták a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését, valamint ezek költségeinek vevőkre történő áthárítását. Keresetében a vállalat hivatkozik arra is, hogy az Európai Bizottság határozata kötelező erejű bizonyítékként szolgál a tagállami bíróságoknak arra vonatkozóan, hogy a versenyellenes magatartás megvalósult és jogellenesnek tekintendő.

Az Európai Bizottság által a vállalatokra kiszabott bírság több mint a duplája volt a korábbi legnagyobb kartellbírságnak, a tévé- és számítógépmonitor-gyártókra 2012-ben kivetett 1,4 milliárd eurónak. A kartellre a Volkswagen érdekeltségébe tartozó MAN hívta fel a bizottság figyelmét, ezért mentesült a bírság alól. A legnagyobb bírságot, 1,01 milliárd eurót a Daimler kapta, a Volvóé 670,45 millió, az Ivecóé 494,61 millió, a DAF Trucksé 752,68 millió euró. A vállalatok a kivetett bírság tíz százalékának elengedése fejében elismerték bűnösségüket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.