A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeinek döntő részét, 98,1 százalékát kitevő szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételek 543,9 milliárd forintot tettek ki az első két hónapban, ami 1,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakának bevételeitől. Az előző év azonos időszakához képest nyugellátásokra 20,2 milliárd forinttal, 3,7 százalékkal költött többet a költségvetés.
Az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek 65,8 százalékát kitevő szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek január-februárban 277,3 milliárd forintot tettek ki, ez 20,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának a bevételeit. Az alap összes kiadásának 29,2 százalékát kitevő, a pénzbeli ellátásokra fordított összeg idén az első két hónapban 114,5 milliárd forint volt, ami 9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A költségvetési szervek bevételei az első két hónapban összesen 309,1 milliárd forintot tettek ki, ami 29,4 százalékkal alacsonyabb az előző évi első kéthavi bevételnél, a kiadások pedig 11,7 százalékkal, 907,2 milliárd forintra nőttek.
A PM közölte: a bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 58,1 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 6,0 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, ez a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.
A központi költségvetés adóssága február végéig 65,0 milliárd forinttal csökkent december végéhez viszonyítva. Csökkentette az adósságot a 294,3 milliárd forintos nettó devizatörlesztés és 86,5 milliárd forinttal a forint árfolyamának erősödése, míg forint állampapírok nettó kibocsátása 303,3 milliárd forintot tett ki.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!