Tavaly csúcsév volt a bankrendszerben, éppen ezért nem szabad elkényelmesedni, és meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek által a hitelintézetek megfelelően tudnak működni a jövőben is – mondta csütörtökön a Portfólió konferenciáján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Nagy Márton ismét megerősítette, hogy túlbankosított a hazai piac, öt nagy pénzintézetre lenne szükség, amelyek méretgazdaságossági alapon tudnának hatékonyan és olcsón működni.
– A drága termékeket el kell felejteni. Az árcsökkentést elvárja a piacszabályozó is, mérsékelni kell a lakossági pénzforgalom és az értékpapírszámlák kezelési díját. A hitelkiváltás is túlárazott, ezen a téren kifejezetten drága az ország hasonló piacokkal összevetve, Nyugaton pedig az ilyen szolgáltatást jellemzően díjmentesen biztosítják a bankok. A hatékonyságon igenis dolgozni kell, ameddig ez nem oldódik meg, addig drága lesz a bankrendszer – magyarázta Nagy Márton.

Fotó: Havran Zoltán
Az MNB a megállapításait a tavalyi rekorderedmény elemzésével támasztja alá. Az alelnök szerint stabilan 10-12 százalékos tőkearányos megtérülésre képes a magyar bankrendszer, ez a tavalyi kimagasló évben 15 százalék körül alakult. Azonban az eredményt szektorszintre vetítve javarészt az összképet torzító, egyszeri tételek adták ki, ezektől megtisztítva csak 6-7 százalékot tud az iparág teljesíteni. Ha ma nem csinálna semmit a bankrendszer, nagyjából itt is maradna.
A jegybank szerint a térség más országait, Szlovákiát, Csehországot vagy a skandináv országokat kellene példaként venni, ahol csak maréknyi szolgáltató van, amelyek hatékonyan működnek. Nagy Márton megjegyezte, hogy egyszerűen semmi nem történt az elmúlt években a magyar bankrendszer konszolidációjában, egyedül a takarékszövetkezetek összeolvadása csökkentette érdemben a szereplők számát. Emellett a hazai bankok jelentős része változatlanul elavult központi informatikai rendszereket használ, amelyek nem alkalmasak a hatékonyabb működést és a termékkínálat bővítését segítő innovatív szolgáltatásokra.