Már forognak az MKB-részvények

Megkezdődött tegnap a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A hitelintézet papírjaival a hatodik legnagyobb piaci kapitalizációjú cég jelent meg a pesti börze standard részvény kategóriájában. A teljes alaptőkét megtestesítő, százmilliárd forint össznévértékű részvénysorozatot május 30-án vette fel terméklistájára a tőzsde.

Horváth Éva
2019. 06. 18. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója (balról a második) a bank felső vezetésével a tőzsdén
Fotó: Bach Máté

Arra a kérdésre, hogy milyen nyereséget vár a menedzsment 2019-ben, Balog Ádám azt válaszolta, hogy konkrét idei eredményvárakozást egy tőzsdei cég vezetőjeként nem mondhat. A tegnapi ünnepélyes kereskedés megindítása utáni sajtótájékoztatón arról is szó volt, hogy a bank tőkehelyzete stabil, 2015-ben 11,8 százalékot, 2018-ban 17,4 százalékot ért el a tőkemegfelelési mutató, amiből arra lehet következtetni, hogy nincs szükség mielőbbi tőkebevonásra. Egy másik kérdés során szóba került az is, hogy az állam 2016-ban 37 milliárd forintért adta el a bankot, amelynek már mintegy 200 milliárd forintra növekedett a piaci értéke. Ez is jól mutatja a pénzintézet fejlődését, megerősödését – idézte a bank elnök-vezérigazgatóját a távirati iroda.

Az MKB Bank a magyar bankrendszer egyik legrégebbi tagja, működését 1950-ben kezdte meg. Az 1980-as évek végén, a kétszintű bankrendszer kialakulásakor teljes körű kereskedelmi banki felhatalmazást kapott, amelynek alapján a hagyományos üzletágak megerősítése mellett új üzletágakat indított be és futtatott fel sikeresen. A belföldi vállalatok kiszolgálása rövid idő alatt a bank fő üzletágává vált, majd az 1980-as évek végétől kezdve továbbfejlesztette a lakossági bankszolgáltatásokat, a pénz- és devizapiaci, valamint a tőkepiaci tevékenységét. Ezután, 2001 végére az értékpapír-kereskedelmi tevékenység integrációjával az MKB Bank univerzális bankká vált.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.