A kozák drámától a letarolt erdőkig

Rá sem lehet ismerni a Drávára Lienz­nél: a nálunk széles, nyugodt folyó itt sebesen és türkizkéken robog le az olasz (dél-tiroli) határvidékről.

Gerinctúra Ausztria legmagasabb csúcsa, a Grossglockner piramisa felé Fotó: A szerző felvétele

Gerinctúra Ausztria legmagasabb csúcsa, a Grossglockner piramisa felé
Fotó: A szerző felvétele

Persze senki nem akar történelmi sebeket feltépni, amikor nyár közepén nekivág a Lienz fölötti hegyeknek. Mi a Gail-völgyi Alpokból menekülünk ide: a magát a nyugalom paradicsomaként hirdető, az erdő közepén rejtőző, máskülönben remek és ízléses családi szálloda pillanatnyilag a pokol kapuja: reggel 6 órától este 10-ig bömbölnek a favágók motorfűrészei. Tavaly októberben ugyanis súlyos katasztrófa érte a vidéket: három napig tartó vihar tarolta le a fenyőerdőket, a megáradó folyók falvakat sodortak el, a szállodában nem volt áram – végül a vendégeket a katasztrófavédelemnek kellett evakuálnia. Most úgy fest a táj, mint a Tátra 2004 novemberében: gyufaszálként fekvő erdőségek, erózió­tól lemállott hegyoldalak, elmosott utak és megvadult favágók mindenfelé. Ám az osztrákok válságkezelése tankönyvbe illő: az elmosott országutat javítják, helyébe azonban bombabiztos makadámutat építettek az erdőn át, amelyen közlekedési lámpák irányítják a forgalmat. Az autókonvojok nagy türelemmel, komótosan gurulnak át a mókusok és az őzek között.

Úti célunk Kals am Grossglockner, ez az 1300 méteres magasságban fekvő, 1200 lelkes kis település – négyzetkilométerenként 6,7 fővel, tehát nincs az a kimondott tumultus –, amely egykor a havasi állattartás központja volt. Ma egyike a szokványos ausztriai idegenforgalmi központoknak, amely – úgymond – télen-nyáron várja a vendégeket. Valójában ennél jóval több: a havasi turizmus, a hegymászás ugyanis alaposan megválogatja kuncsaftjait. A falu és környéke megtestesíti mindazt, amiért szeretünk Auszt­riában túrázni: most sincs lökdösődés, minden kiszámíthatóan, menetrendszerűen működik, és a közép-európai „vendégmunkások” is magukba szívják a hely szellemét.

A szálloda éttermében sokat beszélgetünk a magyar felszolgálókkal. Érdekes átrétegződésnek vagyunk tanúi: amíg a nagy válságkor elsősorban azért menekültek külföldre dolgozni a magyarok, hogy a hitelkatasztrófa idején is fenn tudják tartani otthoni ingatlanjukat, és ebből a körből nem volt kiszállás, most úgy tetszik, már más a motiváció. Tudatosabb és távlatibb az itteni munkavállalás. Van, aki azért jön, hogy a fizetését félretéve és komoly vendéglátóipari tudással felvértezve néhány év múlva hazatérjen, és saját vendéglőt nyisson. Van olyan is, aki azért jön, mert egy magyarországi ötcsillagos szállodában csak 150 ezer forintot keresett, itt pedig, mint mondják, a nyelvtudás nélküli szobalány is ezer euró fölötti fizetést kap, az éttermi kisfőnök meg elérheti a kétezer eurót – de persze a „nagyfőnökségre” és az izmosabb keresetre már leginkább csak az őslakos osztrákoknak van esélyük.

Kalsból sok száz kilométernyi túraút visz a hegyek és a gleccserek közé, ahonnan akár ellátni a Dráva-völgyig, Lienzig – de még messzebb is.

Vízesések mellett

Kals am Grossglockner Budapesttől körülbelül 650 kilométer, Spittalig – a kozák dráma másik helyszínéig – autópálya visz; utána lassan járható, de szép országút a hegyek közé zárt Dráva-völgyben. Az út legszebb szakasza azonban a Hubentől induló, széles és jól autózható hegyi szerpentin, amely vízesések mellett halad el, havasi réteket, fennsíkokat szel át, míg Kalsba nem ér. A szálláslehetőségek itt korlátlanok: a felső kategóriás, „minimalistán organikus”, remek wellnessrészlegű és csodás fekvésű négycsillagos superior Gradonnától a középkategóriás családi panziókig, mint amilyen például a Dorfertal bejáratánál található Wanderhotel Taurerwirt, a hegymászóknak ajánlható, kissé spártai, mégis elég drága, de kiváltságos helyre épült turistaszállókig (ilyen például a Kalser Tauernhaus) minden típus megtalálható.