Végéhez közeledik a 2014 és 2020 közti Vidékfejlesztési program megvalósítása. A rendelkezésre álló keretet már kimerítette az irányító hatósági feladatokat ellátó tárca, eddig mintegy 187 ezer pályázat nyert támogatást, összesen 1317 milliárd forint értékben. Az Agrárminisztériumtól megtudtuk, ez idáig több mint 480 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek. Az európai uniós vidékfejlesztési támogatások terhére kiírt 74 pályázati felhívásból 64 zárult le, a legtöbb kiírást többszörös túljelentkezés jellemezte.
– Szinte minden vidékfejlesztési pályázatot kiemelt érdeklődés kísért, ami azt mutatja, hogy sikerült a gazdák és a vidék számára is fontos fejlesztésekre lehetőséget biztosítani – nyilatkozta lapunknak Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Elmondta: a felhívásokat nyílt társadalmi egyeztetés előzte meg, ahol minden érintett véleményét meghallgatták, emellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve az egyes szakmai szervezetek is végigkísérték a tervezés folyamatát. Bár számos szempontból kiemelkedően sikeresnek tekinthető a program megvalósítása, a jövőt illetően több olyan pont is előkerült, amelyeket a következő uniós közös agrárpolitika tervezése során meg kell vitatni az Európai Unióval.
– Fontos, hogy bizonyos közösségi jogszabályok esetében változzon a brüsszeli álláspont, mert az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy azok gyakran nehezítik a források kifizetését és a fejlesztések megvalósítását – mutatott rá Kis Miklós. Ilyen például a beruházási támogatások előlegigénylése esetében a kötelező biztosíték bemutatása vagy az öntözésfejlesztés kérdése, amelynek szintén nagyon merevek a közösségi szabályozásai. Ezeken a merev előírásokon mindenképp változtatni kell, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a program résztvevői, a vidéken élő gazdálkodók fejlesztési tervei a támogatásoknak köszönhetően célt érjenek.
A 2014–2020-as ciklussal a gazdálkodók is elégedettek lehetnek. A máig lezárult 64 pályázat közül az élelmiszeripari cégeknek eddig 113 milliárd, a borászatoknak pedig 35 milliárd forint támogatást ítéltek oda. A kertészeti fejlesztéseknél ez idáig közel 80 milliárd forint értékben hozott döntést a tárca, de nem panaszkodhatnak az állattartó gazdák sem, hiszen például a telepek korszerűsítésére és trágyatárolók létesítésére 121 milliárd forint értékben támogattak fejlesztéseket. Közel kétezer önkormányzati fejlesztésről is döntés született, a településképet javító fejlesztésekre, szennyvízkezelési beruházásokra, külterületi utak javítására mintegy 80 milliárd forintot fordíthatnak a nyertes települések.