
hitellehetőségeket
– Az agrárvállalkozások jellemzően milyen célokra igényelnek manapság kölcsönt?
– A mezőgazdaságban – elsősorban az ágazat termelési és piaci sajátosságai miatt – gyakori a mozgósítható tőke hiánya. Éppen ezért a tipikus agrárvállalkozásnak van egy vagy több folyószámla- vagy forgóeszközhitele. Ebből adódóan az AVHGA portfólióját is jelentős részben az ilyen ügyletekhez vállalt kezességek alkotják. A múlt év ugyanakkor már erős volt a beruházások terén, a beruházási jellegű hitelek összege megközelítette a harmincmilliárd forintot. Ebbe az állományba a támogatások lehívását segítő bankgarancia- és a lízingügyleteket is beleértjük, hiszen ezek a hagyományos beruházási hitelek mellett egyre nagyobb súllyal jelennek meg. A beruházások terén jellemzően a Vidékfejlesztési programhoz kapcsolódó fejlesztések finanszírozásához igényelnek kezességvállalást az alapítványtól. A gazdálkodók általában a beruházások költségének 40-50 százalékát fedezik vissza nem térítendő uniós forrásokból, míg a fennmaradó költségek finanszírozását saját erőből vagy bankhitelből teremtik elő. Hiába tehát a támogatás, hitel és kezességvállalás nélkül a fejlesztések meg sem valósulhatnának.
– Milyen feltételekkel igényelhetnek kezességvállalást az alapítványtól?
– A kezesség alapfeltétele, hogy az alapítvánnyal szerződésben álló pénzügyi intézmény elvégezze a hitelbírálatot. Amennyiben ez pozitív eredménnyel zárul, az AVHGA szinte minden esetben kezességet tud vállalni. Kizáró feltétel egyebek mellett a csődeljárás, a köztartozás vagy ha nem teljesülnek az egyes támogatási jogcímekre vonatkozó jogszabályi feltételek. A bírálat az egyszerűbb esetekben akár már aznap megtörténik, a nagyobb ügyleteknél 3-5 napot vesz igénybe. Hangsúlyozom, minél több gazdálkodót szeretnénk kedvezményes díjon kezességvállaláshoz juttatni, ezért az agrárberuházások esetében az első két évben a kezességi díjat is elengedjük. Az alapítvány célja, hogy minél több versenyképes beruházás minél gyorsabban megvalósuljon, ez az egész nemzetgazdaság érdeke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!