Keserédes romániai méz

Az egyre kevesebb méztermésre keresik a magyarázatot Romániában. A termelők a rossz időre, egyes szakemberek a szakértelem és az igényesség hiányára hivatkoznak, a kormány pedig – stratégia híján – eseti támogatással igyekszik kárpótolni a termelőket a veszteségekért.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2019. 09. 26. 13:36
null
Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyengének számító 2018-as évinél is szűkösebb terméssel kalkulálnak idén a romániai méhészek: tavalyhoz képest 15-20 százalékkal kevesebb, 15-17 ezer tonnás mézmennyiség várható. Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó Ioan Fotea, a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének (ACA) elnöke elsősorban a mostoha időjárással magyarázza a visszaesést, ami főleg a repce- és az akácméztermés eredményeiben érhető tetten.

Az elnök álláspontját azonban sokan vitatják, többek között a háromszéki Benedek Levente. Az ACA igazgatótanácsának volt tagja szerint leginkább a csökkenő szakértelem, az állatállomány iránti, a gyors haszon oltárán elpárolgó felelősségérzet hiánya áll az egyre kisebb termésmennyiség mögött. – Ha az időjárással nem is nagyon tudunk mit kezdeni, az kizárólag a méztermelőkön múlik, hogy előzetes terepszemlét tartsanak a gyűjtésre szánt ültetvényeken, erdőkben. Ezt ma már azonban csak kevesen végzik el, ilyen körülmények között pedig valóban nagy a kockázat. A méhcsaládok kezelése is sok kívánnivalót hagy maga után, könnyebb mindent az atkavészre fogni, főleg, hogy arra uniós forrásokból származó kártalanításra is számíthatnak a méhészek. Akik között sajnos egyre több a méhtartó, mint az igazi méhész – fogalmazott Benedek Levente.

A méhcsaládok kezelése sok kívánnivalót hagy maga után
Fotó: Havran Zoltán

Romániában 1,47 millió méhcsaláddal átlagosan 22 ezer tonna mézet termelnek évente, ezzel az ágazat a negyedik-ötödik helyen áll Európában. Hozzávetőlegesen 40 ezer méhtenyésztőt tartanak számon az országban, a mezőnyt fele-fele arányban alkotják a nagy, illetve a kistermelők. Az előbbiek piaci jelenléte azonban a 60 százalékot is meghaladja, miután jóval felszereltebbek, így kisebb önköltséggel, nagyobb haszonnal tudnak dolgozni.

Az ACA adatai szerint az elmúlt két-három évben 15 százalékkal nőtt a mézfogyasztás Romániában, elérve az évi 550 grammot lakosonként. Románia azonban még így is az európai rangsor végén kullog: háromszor-négyszer kevesebb mézet fogyasztanak, mint például a németek (fejenként 2 kiló évente) vagy a hollandok és a belgák (1,5 kg).

Az értékesítési gondokat a méz felvásárlási árának csökkenése is súlyosbítja. A jóval olcsóbb importméz jelenlétén túl ez arra is visszavezethető, hogy a mézet már május végén, a repce- vagy akáctábla szélén, kaptárból eladják a termelők, holott az éves európai ára csak szeptemberben körvonalazódik, ám arra már nincs ráhatása a tenyésztőknek. A román kormány által nemrég jóváhagyott, méhcsaládonkénti 20 lejes támogatás ugyan pillanatnyilag enyhíti a termelők veszteségét, hozzájárul a méhek etetésére költött pénz pótlásához, mindez azonban rossz irányba tereli a folyamatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.