Csúcsra ért a kereslet az építőanyagokra

Erőteljesen élénkítették az építőanyagok iránti keresletet a különféle lakástámogatások, az azonban még nagy kérdés, hogy 2020-tól mi lesz – mondta lapunknak Szarka László. Az építőanyag-szövetség elnöke szerint újabb kedvező lehetőségek – mint a falusi csok – léptek életbe, ugyanakkor a kedvezményes lakásáfa részbeni kivezetése ­miatt már érezhető némi megtorpanás. Noha az elmúlt éveket egyre élénkülő kereslet jellemezte, az építőanyagok átlagosan mintegy harminc százalékkal drágultak. Szarka László szerint ezt elsősorban a jelentős béremelések és a nyersanyagárak növekedése indokolta.

2019. 10. 01. 13:39
Az építőanyagok piaca a legnagyobb az ágazaton belül Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt évek jelentős drágulását firtató kérdésünkre Szarka ­László azt mondta, mind a kivitelezés területén, mind az építőanyag-iparban jelentős bérfejlesztésekre volt szükség, ami a vállalási díjakban és az árakban is megjelent. A termékeknél a szakember szerint vegyes a kép: van építőanyag, amely jelentősen drágult néhány év alatt, de van, amelynek ára lényegében alig változott. A hőszigetelőket példaként említve azt mondta, az EPS-alapú anyagok ára egy ideje stagnál, ugyanakkor az egyre többek által alkalmazott szálas hőszigetelő anyagok 15-18 százalékkal drágultak 2018-ban. Szarka László szerint az építőanyagok árát 2013 után először jelentősebben 2017 elején kellett növelni, részben a béremelések, részben az energia- és a nyersanyagárak emelkedése miatt. A Méasz elnöke úgy összegzett: évente átlagosan 7-10 százalékkal emelkedtek az árak, ami azt jelenti, hogy néhány év alatt átlagosan 25-30 százalékkal drágultak az építőanyagok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.