A fizikai munkavállalók átlagosan fele munkahelyet vált, ha problémája akad foglalkoztatójával vagy jobb ajánlatot kap. Ezzel szemben a szellemi munkakörökben a dolgozóknak mindössze 14 százaléka vált egy éven belül. Összességében egyre nagyobb a közepes és nagyvállalatok fluktuációja: 2018-ban 36 százalék volt az átlagos fluktuáció, 2019-re pedig már 41 százalékot jeleznek előre a meghatározó vállalatok, ami mintegy tíz százalékkal haladja meg a 2016-os értéket – derül ki a HR-Evolution Kft. fluktuációs kutatásából.
Jelentős az eltérés a különböző ágazatokban. A legmagasabb a feldolgozóipar munkaerő-vándorlása, 41 százalék. Ennél lényegesen alacsonyabb, 28 százalék a szolgáltatások területén, 20 százalék pedig a kereskedelemben. A felmérésben részt vevő vállalkozások fele alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. A kölcsönzött állomány brutális mértékű fluktuációja kihat a saját állományra is, mivel az őket is foglalkoztató cégeknél a saját állomány változása egy év alatt 31 százalékos is lehet, míg ahol nincs kölcsönzés, ott átlagosan 23 százalék.
A közlemény idézi Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértőt, a kutatás vezetőjét, aki kiemelte: a fluktuáció okozta probléma egyre kritikusabb. Míg átlagosan 7 és 11 százalék között van az állomány kicserélődése, addig ennél nagyobb mozgás már komoly veszteségeket okoz, 30 százalék felett pedig azonnali beavatkozásra lenne szükség. A szakértő úgy látja, az évek során csak kevesen reagáltak jól a munkaerőhiány kihívásaira.
A késlekedő vagy rossz reakciók miatt a legtöbben tovább görgették a problémát, így fluktuációs spirálba kerültek. A munkaerőhiány többletmunkához vezetett, ami túlterheltséget és feszültségeket okozott, ami újabb felmondásokat eredményezett, tovább gerjesztve az elvándorlást. A vezetők pedig emiatt frusztráltak, ráadásul nem teljesül a termelési darabszám, így az árbevétel sem. Csikós-Nagy Katalin a tapasztalatok közül emellett kiemelte: a munkavállalók elvándorlása a munkaviszony első három hónapjában a leggyakoribb, az állomány 12–20 százaléka lép ki ebben az időszakban. Ennél is aggasztóbb, hogy hasonló arányú, 16 százalékos az egy-hároméves munkaviszony után kilépők aránya.