Az Apple-t megelőzve újra a legnagyobb kapitalizációjú amerikai tőzsdei cég lett a Microsoft, a vállalat teljes értéke jelenleg 1440 milliárd dollár. Gyakorlatilag a világ legnagyobb tőzsdei cégének is tekinthetjük, mert ugyan a tavaly év végén tőzsdére került Saudi Aramco összértéke nagyjából 1700 milliárd dollár, részvényeinek azonban egyelőre csak egy százaléka van tőzsdén.
Ami a Microsoft esetében egyedülálló: a társaság már húsz éve is elnyerte ezt a megtisztelő címet, majd hosszú időre hátrébb szorult. Most ismét a csúcson van, de egy másik üzletágnak köszönhetően, mint annak idején. Az Exxon Mobil olajipari társasággal is előfordult, hogy sok év után ismét a legnagyobb lett (az 1990-es évek eleje után 2007 és 2012 között), de ott a tevékenység nem változott, csak az olajár szárnyalása segített.
Az 1975-ben alapított Microsoft 1986-ban lépett tőzsdére, és árfolyama akkor növekedett igazán nagy mértékben, amikor megjelentette a különböző Windows-szoftvereket, és gyakorlatilag monopolhelyzetbe került velük a személyi számítógépek piacán (csak az Apple-termékeken futott más rendszer, és ez gyakorlatilag máig is így van). Az igazán nagy felfutás, így a világ legnagyobb cégévé válása 1999-ben következett, amikor egyrészt a frissen elterjedt internet megsokszorozta a számítógépek, ezáltal a szoftverek eladását, másrészt a tőzsdéken árfolyamlufi keletkezett az internetes, technológiai és telekommunikációs cégek piacán, és minden, ebbe a szektorba tartozó cég részvényének árfolyama irreális magasságokba emelkedett.

Fotó: REUTERS/Rick Wilking
A mánia húsz éve, 2000 márciusának első napjaiban tetőzött: ekkor is a Microsoft volt a legnagyobb cég, 600 milliárd dolláros kapitalizációval. Az úgynevezett dotcom lufi azonban kidurrant, visszaesett az egész szektor, a legnagyobb cég a General Electric lett – bár 2003-ban még egyszer a Microsoft büszkélkedhetett ezzel a címmel, akkor 300 milliárd dollár alatti értékkel.
A cég ebben az időszakban nem sokat újított: továbbfejlesztette a Windowst, továbbra is monopolhelyzetben volt vele, ez azonban nem volt elég az élen maradáshoz, hisz más cégek újdonságokkal rukkoltak elő; ezek lettek a nagy növekedők, és megelőzték a stagnálókat. Ilyen volt az Apple, amely 2007-ben megalkotta a világot teljesen átformáló termékét, az okostelefont, amelyben kiemelkedő márkája, az iPhone máig egyfajta különleges helyzetet biztosít neki: óriási profittal tudja értékesíteni a terméket, a más telefonoknál meglévő verseny nem hat rá. Az Apple 2013-ban lett a világ legnagyobb cége, és azóta is csak rövid időre került elé más cég: például a Google, az Amazon vagy újra a Microsoft.