Megdöbbent a turizmusszakma azon az újonnan felmerült kamarai elképzelésen, miszerint a kormány a válságkezelés ideje alatt az élelmiszerüzletekben is tegye beválthatóvá a belföldi turizmus motorját jelentő Szép-kártyát – közölte a Magyar Nemzettel Flesch Tamás.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a lapunkban is bemutatott javaslat kapcsán kiemelte: a turizmusért közösen dolgozó, a frontvonalban lévő szakmai szövetségek elutasítják az elképzelést, mivel a pihenőkártya, amely hagyományosan a belföldi turizmus motorja, a válság után különösen létfontosságú lesz a cégek feltámasztásában.
– Sem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, sem a fővárosi kamara javaslatával nem értünk egyet, ami szerint a Szép-kártyákat a lakossági megélhetés biztosítására használnák fel, amikor számos intézkedés születik a bajba került emberek megsegítésére. A kamarák elsődleges feladata a gazdasági társaságok érdekvédelme, az állampolgárokról az állam megfelelően gondoskodik – fogalmazott a szállodaszövetség vezetője. Hozzátette, hogy a Szép-kártyával kapcsolatos kereskedelmi javaslat több tízezer magyar munkavállaló jövőjét veszélyezteti a turizmusban, amelyre tekintettel kell lennie a munkaadókat képviselő javaslattevőnek.
Flesch Tamás úgy folytatta, hogy a Szép-kártya lesz az egyik leghathatósabb segítség a belföldi turizmus beindítására, a kafetéria az előző, vírus előtti évben is rekordnépszerű volt a lakosság körében. Tavaly csak a szállodákban a pihenőkártyás beváltások összege megközelítette a 26 milliárd forintot, ez a hotelek szállásadásból származó bevételének majdnem a harmadát jelentette.
– Most is három zsebe van a Szép-kártyának: szállásszolgáltatás, vendéglátás, szabadidő, vagyis rengeteg célra, nagyon-nagyon sok belföldi szolgáltatásra költhetnek róla az emberek. Tévedés, hogy csak a nagy szállodák bevételeit gyarapítja a munkáltatóknál is a legnépszerűbb béren kívüli juttatás minden évben – hangsúlyozta.
Szavai szerint ugyanis a plasztiklap a falusi turizmusban, a kempingekben, panziókban, az állatkertekben, múzeumokban, fürdőkben, szabadidős, rekreációs helyeken is létfontosságú bevételi forrás, a 400 ezer ágazati munkavállalóból legalább 300 ezer ember jövőjét, illetve a magyarországi turisztikai piac 70 százalékát érintheti rosszul egy olyan döntés, ami további elköltési területeket vonna be.