Brüsszel eladósítana mindenkit, hogy a gazdag országokat támogassa

A Századvég azt vizsgálta, hogy milyen hatása lehet hazánkra az EU helyreállítási alapjának.

Brüsszel, 2020. március 10. A tüdõgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet

A problémák kezelésére, tompítására megszületett javaslat következményei azonban nem korlátozódnak csupán az EMU-ra, hanem az EU egészére hatással vannak. Az eurózónán belüli gazdasági feszültségek nem új keletűek, azok először a 2008–2009-es válságot követően jelentkeztek a déli tagállamok adósságválsága formájában. Ezek az országok a válság hatására megváltozott tőkemozgások következtében csak egyre rosszabb feltételek mellett voltak képesek finanszírozni államadósságukat. Azonban a probléma gyökere a közös valuta, az euró elhibázott bevezetésére vezethető vissza. A döntéshozók figyelmen kívül hagyták azokat a véleményeket, amelyek szerint

az euróövezet nem egy optimális valutaövezet, az egyes tagok eltérő gazdasági szerkezete, a versenyképesség különbségei, valamint a fiskális politikák összehangolásának hiánya hosszabb távon szét fogják feszíteni az európai együttműködés kereteit.

A Következő generációs EU-nak (Next Generation EU, NGE) elnevezett helyreállítási csomag tulajdonképpen közösségi szintű kontraciklikus gazdaságpolitikai beavatkozást lehetővé tevő megoldás, amelyet a már eleve eladósodott és a koronavírus-válság gazdasági hatásainak jobban kitett Olaszország és Spanyolország igényeire alakítottak ki. Ebben az ügyben az EU kényszerpályán mozog, mert nem engedheti meg, hogy a két jelentős euróövezeti tagországot a válság következményei maguk alá gyűrjék. Ebben a kérdésben a kelet-közép-európai tagországok többsége, beleértve Magyarországot is, nem volt a „frontvonalban”, ez a megoldás elsősorban nem róluk szól, ennek megfelelően sokáig nem is képviseltek határozott álláspontot ebben az alapvetően észak–déli (támogató és támogatott közötti) vitában. Ugyanakkor az a furcsa helyzet is előállt, hogy a szegényebb tagok is kezességet vállalnak a gazdagabb tagok számára juttatott vissza nem térítendő támogatások finanszírozásáért, miközben ők relatíve kevesebb támogatásra jogosultak az új eszközből.

A rendelkezésre álló adatokból és politikusi nyilatkozatokból egyértelműen kiolvasható, hogy nettó értelemben

az új helyreállítási eszköz egyrészt azoknak az országoknak kedvez, amelyeknek már a válságot megelőzően is magas volt az államadósságszintje

(Görögország, Olaszország, Spanyolország), másrészt pedig azoknak, amelyeknek a válság a gazdaság szerkezetének következtében (turizmus, járműgyártás aránya) várhatóan jelentős visszaesést fog okozni a GDP-növekedésben (Horvátország, Szlovákia). Az EU legszegényebb országa, Bulgária is jól fog járni. Ez végső soron azt eredményezi, hogy azok az országok, mint például Magyarország, amelyek az elmúlt években felelős, kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytattak, csökkent az államadósságuk, ráadásul sikeresen védekeztek a járvány hatásaival szemben, annak ellenére kaphatnak kevesebb támogatást, hogy a relatív fejlettségük (GDP/fő) jelentősen elmarad az intenzíven támogatott országok némelyikétől, következésképpen szegényebb országok támogatnak gazdagabbakat.

Az alábbi diagram segít összehasonlítani a dél-európai és V4-országok helyreállítási alapból várható részesedését, illetve a közös hitelfelvételt lehetővé tevő tagállami hozzájárulást. Kiderül, hogy egy főre vetítve a déli országok mindegyike nagyobb összegű teljes támogatásban részesül, mint a V4-ek (sárga oszlop), míg a vissza nem térítendő támogatások esetében (piros oszlop) csupán a szlovákok számára kilátásba helyezett egy lakosra jutó összeg éri el a déliek támogatását. Amennyiben csupán a segítségként legkonkrétabban értelmezhető vissza nem térítendő támogatásokat vizsgáljuk, abból egy főre vetítve Görögország két és félszer, Spanyolország kétszer, Portugália 82 százalékkal, Olaszország pedig 63 százalékkal több támogatásban részesül, mint Magyarország. Mindez olyan feltételek mellett, hogy az egy főre jutó GDP mind a négy déli ország esetében magasabb, mint hazánkban. Az olasz egy főre jutó GDP például duplája a magyarnak.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.