Rekordnagyságú, 7,29 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó konszern az első félévben, ami részben a koronavírus-járvány, részben pedig a japán szövetséges Nissan számlájára írható. A pandémia miatt időlegesen leálló termelés és a bezáró autószalonok miatt különösen nagy csapást szenvedett el a Renault–Nissan-szövetség, amely eleve gyengébb pozíciókból indult az alacsony haszonkulcsok és a Carlos Ghosn körüli botrány következtében.

A távirati iroda beszámolója szerint Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója nyugtalanító figyelmeztető jelként értékelte a tegnap közzétett féléves beszámoló adatait. Úgy vélte, elérték a mélypontot, a néhány évvel ezelőtt indult lejtmenetből innen már felfelé vezet az út. A konszern felgyorsítja az átalakítási terv végrehajtását, ami több ezer munkahely megszűnésével, a modellek számának csökkenésével, és a partnerekkel való gyártási együttműködés erősítésével jár.
A Renault-csoport az első félévben 1,26 millió járművet értékesített, ami 34,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez az arány rosszabb a globális járműpiacon mért 28,3 százalékos visszaesésnél. Az értékesítési árbevétel 34,3 százalékkal, 18,4 milliárd euróra csökkent, az üzemi veszteség pedig több mint kétmilliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárdos nyereséggel. A menedzsment közölte: a járvány miatti bizonytalanságok nem teszik lehetővé megalapozott éves előrejelzés közzétételét. Azt a célt azonban megerősítette, hogy idén 600 millió eurót farag le a költségekből.
A járvány miatt megcsappant kereslet a Volkswagen-csoportot is érzékenyen érintette: a legnagyobb európai autógyártó 1,35 milliárd euró adózás előtti veszteséggel zárta az év első felét. A cég tavaly ugyanekkor még 9,56 milliárd euró adózás előtti nyereséget ért el.
Nagy-Britanniában 1954 óta nem gyártottak olyan kevés autót fél év alatt, mint 2020 első felében, miután a pandémia miatt az autógyártók egy időre felfüggesztették a termelésüket. A távirati iroda idézte a brit autógyártók és -kereskedők szövetségét, amely csütörtökön azt közölte: az első hat hónapban mintegy 381 ezer autó készült az országban, ami 43 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 667 ezernél. A szervezet az év elején még kétmillió autó idei gyártására számított, majd előrejelzését egymillióra rontotta.
Helyreáll a magyarországi autóipar a németek szerint
Optimizmusra okot adó fejlemények zajlanak a magyar autóiparban: a legnagyobb német jármű- és alkatrészgyártókat kiszolgáló gyártástechnológiai cég várakozásai szerint év végére megismétli tavalyi árbevételét.