A többletnövekedést versenyképességi lemaradásból kell meríteni

Matolcsy György jegybankelnök úgy véli, hogy a felzárkózás üteme nem lassulhat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 03. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jegybankelnök szerint a magyar felzárkózásra nem igaz az, miszerint ahogy közeledünk a fejlett gazdaságokhoz, egyre nehezebb a felzárkózás, így egyre kisebb a felzárkózás üteme. Szerinte fordítva igaz:

a magyar gazdaságnak 2018/2019-ben már háromszázalékos növekedési előnye volt az EU-átlaghoz képest a korábbi két százalékkal szemben.

Több új jövedelem a nagyobb hátrányból

Matolcsy György szerint az is jó hír, hogy az MNB Versenyképességi program 330 pontjának teljesítése ez év tavaszán 28 százalékos volt. Hozzátette: éppen ott van a lemaradás, ahonnan a felzárkózás új szakaszának minőségi fordulatai a legtöbbet hozhatják. – Világos tehát az előttünk álló versenyszakasz stratégiája: onnan kell meríteni a többletnövekedést, ahol a versenyképességi lemaradás van. Sőt, onnan jöhet a legtöbb új jövedelem, ahol a legnagyobb a lemaradás – jelentette ki Matolcsy György.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.