Warren Buffett, a világ egyik leghíresebb és nem mellékesen legvagyonosabb, hosszú távú befektetője a húsz évvel ezelőtti, úgynevezett dotcom lufi idején a következő szellemes megállapítást tette: „A piaci résztvevők tudják, hogy ha túl sokáig ünnepelnek – ebben az esetben túl sokáig ülnek a túlárazott részvényeken –, abból nagy baj lehet. Ugyanakkor egy percig sem akarnak kimaradni egy ilyen remek buliból, ezért azt tervezik, hogy majd éjfél előtt pár másodperccel távoznak. Csak egy probléma van: egy olyan teremben táncolnak, ahol az óráknak nincs mutatójuk.”
Most újra szárnyalnak a tőzsdék, miközben a mögöttük álló amerikai gazdaság csak árnyéka önmagának. Az S&P 500 indexet az 500 legnagyobb amerikai tőzsdei vállalat árfolyamából képzik, ezáltal messze a világ legfontosabb részvénypiaci mutatója, hisz a benne szereplő cégek közül sok multinacionális vállalat, így működésük döntő az egész világ gazdasága szempontjából. Az index értéke most átlépte a még év elején elért 3400 pontos mindenkori legmagasabb értéket, és 3450 pontig emelkedett.
Normál körülmények között ebben nem lenne semmi különleges, még akkor sem, ha az emelkedő trend 11 és fél éve tart (2009-ben az akkori válságban 700 pont volt az indexérték). Most az a meglepő, hogy mindez egy olyan hirtelen jött és páratlan gazdasági válság idején történik, amelynek egyáltalán nem látható még a teljes lefutása. Igaz ugyan, hogy a legnagyobb technológiai cégek, amelyek az index nem kis hányadát adják, óriási nyereségnövekedést értek el a járvány idején megváltozott életforma miatt, de az adott cégek értékeltsége is igen magas minden szokásos mérőszám szerint. Ráadásul rengeteg másik cég árfolyama is örökös csúcsokat ér el, miközben őket nem kíméli a válság.
A kialakult helyzetre magyarázatként az a befektetői remény, hogy a koronavírus-járvány ahogy jött, úgy el is megy, már nem feltétlenül helytálló. A járvány ugyanis több mint fél évvel elterjedése után még változatlanul dühöng, azaz további súlyos korlátozásokkal már nem lehet fékezni, attól ugyanis a gazdaság végképp összeomlana. Ráadásul úgy tűnik, az sem zárható ki, hogy a koronavírus-fertőzést a számos mutáció miatt többször is el lehet kapni, ami megakadályozza, hogy bármely hatékonynak ígérkező vakcinának köszönhetően teljesen megszűnjön a járvány. Legfeljebb arra lehet számítani, hogy a járványgörbe ellaposodik, ám változatlanul együtt kell élni a vírusfertőzés fenyegetettségével. Így viszont nem lehet megbecsülni, hogy a gazdaság az egyes országok vagy akár az egész világ szintjén mikor éri el és haladja meg a járvány előtti szintet.