Bibek Debroy szerint az indiai mezőgazdaság megváltozott a Zöld Forradalom óta (X)

A reform lényege, hogy választási lehetőséget kínál a gazdáknak.

A három reform az oktatási, a mezőgazdasági és a foglalkoztatási törvényekben összefüggenek egymással, mivel a foglalkoztatott szegénység nagyobb probléma, mint a munkanélküliség, a gazdák nem önfoglalkoztatottak, hanem önkizsákmányolóak, a hazai munkaadók többnyire törpék és nem csecsemők, a hazai munkaerő meg van bénulva tőke nélkül, a tőke pedig munkaerő nélkül, a foglalkoztatás lehetetlensége nagyobb probléma, mint a munkanélküliség, ha segíteni akarjuk a gazdákat, azzal azt érjük el, hogy kevesebb gazdára lesz szükség, az állami iskolai tanárok már nem tartanak sem a mélybe zuhanástól, sem reményük sincs a felemelkedésre, valamint az egyetemek túlszabályozottak és alulfelügyeltek. India azért szegény még mindig, mert az 1955-ös Avadi törvény meggátolta az egyéni szabadságot a vállalkozói és a faktorpiaci szférában. A puritánság a haladás ellensége, és a külön-külön bevezetésre kerülő gazdaságliberalizáció, a négy munkatörvény és a három mezőgazdasági törvény szélsőséges álláspontok között teremtenek egyensúlyt, hogy esélyt adjanak a termőföld, a munkaerő és a tőke összefogásának Indiában az „összfaktor-termelékenység” növelésére. (Sajnálatos módon múlt héten India elveszített egy kiváló közgazdászt Isher Ahluwalia személyében, akinek korai művei a Solow-féle maradékelvről komolyan foglalkoztak a termelékenységgel.)