Kísérleti hidrogénkorszak kezdődhet a magyar földgáztárolónál

A magyarországi földgáztárolók közül a Kardoskút melletti lehet az első olyan, amelyikbe a szénhidrogénekhez vízbontással előállított hidrogént is sajtolnának. Ehhez egy mintaprojekt szükséges, amelyhez a tervek már elkészültek, a megvalósításhoz viszont pályázati támogatást remél a Magyar Földgáztároló Zrt. A társaság közben elérte a karbonsemleges működést.

2020. 11. 12. 5:55
A társaság pusztaedericsi létesítményében már villanymotoros kompresszorok működnek Forrás: MFGT
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Készül a hidrogénkorszakra a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) is, amely egy mintaprojekt részeként szeretne tapasztalatot gyűjteni – mondta el a Magyar Nemzetnek Deme Krisztián, a társaság kereskedelemért, marketingért és szabályozásért felelős vezetője. A tervet egy kormányzati pályázatra készítették el annak reményében, hogy megfelelő összegű támogatást nyernek el a kivitelezéshez, ugyanis a teljes beruházás költsége az éves fejlesztési keretnek igen nagy hányadát fedné le. Deme Krisztián jelezte, hogy a pályázat eredményhirdetése a közeljövőben várható.

A mintaberuházást a társaság kardoskúti tárolójában tervezik kivitelezni, a segítségével pedig a hidrogén mint energiahordozó használatához szükséges kérdésekre kaphatnak választ.

Szép cél, sok kérdőjel

Világszerte kísérleteznek, tanulmányozzák azt, hogy a vízbontással előállított hidrogént hogyan lehet biztonságosan tárolni és felhasználni az energiarendszerekben. A végső cél az, hogy a hidrolízishez szükséges áramot karbonmentes forrásból állítsák elő. Praktikusan például amikor a napelemek a szükségesnél több áramot termelnek, azt fel lehet használni hidrogéntermelésre, és a gázt el lehet tárolni későbbi felhasználásra. Így voltaképpen a hektikus, időjárásfüggő termelésből származó,

az adott pillanatban felesleges áram hosszú távon, akár szezonálisan is tárolhatóvá válik, akkumulátorok nélkül.

A társaság pusztaedericsi létesítményében már villanymotoros kompresszorok működnek
Fotó: MFGT

Ám egyelőre sok a kérdőjel annak ellenére is, hogy számos mintaprojekt fut világszerte. Deme Krisztián elmondta, hogy az MFGT-nek jó lehetőségei vannak a tapasztalatcserére az Európai Gázinfrastruktúra-szövetség tagjaként, illetve a cégnél is jártak már hidrogéntároló üzemeltetésének terén tapasztalt osztrák szakemberek.

A támogatás elnyerése esetén az MFGT kardoskúti beruházása egy kisebb hidrogéntermelő cellából és a betárolási infrastruktúrából állna. Így vizsgálhatják, hogy a robbanásveszélyes hidrogén földgázhoz keverése, illetve szállítása során milyen kockázatok jelentkeznek. Az is érdekes a szakemberek számára, hogy milyen hatása van a tárolóra annak, ha hidrogénnel kevert gázt sajtolnak bele. Emellett bizonyos mérési kérdések is tisztázásra várnak.

Faültetés kompenzációként

Más téren már lépett a vállalat a zöldítés irányába, így 2020-ban karbonsemlegessé vált a működése. Áramfelhasználását száz százalékban megújulókból fedezi, emellett két projektet is támogat az idén húszmillió forinttal, hogy kompenzálja a működéséből származó szén-dioxid-kibocsátást. Erről Kriston Ákos elnök-vezérigazgató számolt be egy sajtóeseményen. Elmondta, hogy az eredményekről szóló tanúsítványt a német First Climate szolgáltatócég állította ki, illetve a szervezet segítette az MFGT-t abban, hogy megtalálja a támogatandó projekteket. Ezek egyike az Erdőmentők közhasznú alapítvány, amely önkéntesek segítségével az erdők és a vadvilág védelmét, azok sérüléseinek helyreállítását látja el. A szervezet elkötelezett a nehéz társadalmi hátterű és a fogyatékossággal élő gyermekek aktív bevonása iránt, és évente több tízezer új fát ültet Magyarországon.

Összedobták a pénzt a vízerőműre

A másik támogatott ügy jóval messzebb, Indiában fejti ki klímavédelmi hatását. A Kinnaur vízerőmű Himachal Pradesh államban található, és nemzetközi karbontanúsítvánnyal (Verified Carbon Standard) is rendelkezik, az itt megvalósuló kibocsátás-csökkenés mértékét egy harmadik fél auditálja. Ez a létesítmény kifejezetten a karbonkompenzációs tanúsítványok értékesítésével vált finanszírozhatóvá, megvalósíthatóvá, ilyet vásárolt tehát az MFGT is. A társaság a karbonkibocsátásának csökkentését azzal folytatja, hogy 2021-re lecseréli a kardoskúti tárolójában a gázüzemű kompresszorokat villanymotorosra, ahogyan azt nemrégiben megtette a pusztaedericsi létesítménynél is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.